McClaren lesz az új kapitány

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2006.05.05. 00:46
Címkék
A Luiz Felipe Scolari viszszalépése óta érvényes várakozásnak megfelelően az FA Steve McClarent jelölte az angol válogatott új szövetségi kapitányának. A szakember a világbajnokság után lép hivatalba.
Steve McClaren négy évre írta alá szerzôdését az angol szövetséggel
Steve McClaren négy évre írta alá szerzôdését az angol szövetséggel
AFP
Steve McClaren négy évre írta alá szerzôdését az angol szövetséggel
Steve McClaren négy évre írta alá szerzôdését az angol szövetséggel
Steve McClaren négy évre írta alá szerzôdését az angol szövetséggel
AFP
Steve McClaren négy évre írta alá szerzôdését az angol szövetséggel

Hat nap telt el azóta, hogy a brazil világbajnok tréner, Luiz Felipe Scolari a média túlzott érdeklődésére hivatkozva váratlanul visszalépett a tárgyalásoktól. A napokban a helyi sajtó már biztosra vette, hogy ebben a helyzetben a jelenleg is az angol válogatott stábjában dolgozó Steve McClaren mellett teszi le a garast a szövetség – az illetékesek vélhetően ezért sem vártak a bejelentéssel az előre kitűzött péntek délutánig. McClaren a jelek szerint csöppet sem volt csalódott amiatt, hogy csak a második helyen szerepelt a jelöltek listáján.

„Ez a legnagyobb elismerés, ami edzőt érhet, nyilvánvalóan eddigi pályafutásom csúcsa. A Middlesbrough-nál töltött időt nagyon élveztem, hálás vagyok a klubnak, ezt a lehetőséget azonban nem utasíthattam viszsza. Természetesen most az UEFA-kupa-döntőre koncentrálok, azután pedig arra, hogy másodedzőként miként segíthetem a válogatottat a vébén” – mondta McClaren a hivatalos bejelentés utáni percekben.
Steve McClaren középszerű játékos-pályafutás után az Oxford United kispadjára ült le először, később a Derby Countyhoz került, az azóta is mentorának tekintett Jim Smith szakmai felügyelete alatt. A Derby 1996-os feljutásában neki is szerepe volt, ennek tudható be, hogy 1999-ben Sir Alex Ferguson, a Man. United főnöke helyettesének hívta.

Kevin Keegan lemondása után került először a nemzeti tizenegyhez, Peter Taylor csapatába. 2001 márciusában az MU vezetői választás elé állították, így elköszönt Manchestertől, és hamarosan elfogadta a Middlesbrough vezetőedzői ajánlatát. 2004-ben megnyerte a Ligakupát, és május 10-én az UEFA-kupa-serleget is odateheti mellé.

PREMIER LEAGUE
Elhalasztott mérkőzés

Bolton–Middlesbrough 1–1 (Vaz Te 51., ill. A. Johnson 47.)

Az élcsoport 37 forduló után: 1. Chelsea 91 pont, 2. Manchester United 80, 3. Liverpool 79, 4. Tottenham 65, 5. Arsenal 61 (36 mérk.), …8. Bolton 53, …13. Middlesbrough 45
Legfrissebb hírek

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
13 perce

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
20 perce

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
30 perce

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
35 perce

Vívó-vb: nincs magyar negyeddöntős a férfi párbajtőrözőknél

Egyéb egyéni
45 perce

1976 – Fél évszázada, hogy Montrealban elsőre 94.58-ig repült Németh Miklós gerelye

Népsport
1 órája

Az Arsenal szerződtetné Vinícius Júniort a Real Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az angyalföldiek edzője, Erős Gábor Győrhöz is kötődik

Labdarúgó NB I
1 órája