Megasztár meg a sztárok

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.05.06. 02:08
Címkék
Megszokhattuk már, hogy a hazai autósport bajnokságai közül minden évben a gyorsasági szakág küzdelmeinek rajtjára kell a legtöbbet várniuk a szurkolóknak. Az idén is május első hétvégéjén a Hungaroringen tartják a sorozat első két viadalát, amelyet a Heidelberg-kupáért írtak ki.
A versenyfutamok mellett ezúttal is érdekes, szórakoztató kiegészítő programokkal várják a mogyoródi Formula–1-es pályára kilátogatókat, akik szombaton és vasárnap a már szokásos ingyenes buszjáratokkal is eljuthatnak a Hungaroringre. Az egyéb programok mellett nem maradnak el a szokásos fellépők sem. A hét végén a Megasztár sorozat két csillagát, Palcsó Tamást és Gáspár Lacit hallgathatják a mogyoródi pálya vendégei. Természetesen a fő hangsúly a bajnokság versenyfutamain lesz: a különböző kategóriákban sok újdonságra számíthatnak az érdeklődők.A túraautók mezőnyében az F-csoportban több új versenygép is feltűnik majd régi és debütáló pilótákkal a volán mögött. A Proex Motorsport legújabb szerzeményét, az S40-es Volvót Szamosvári Béla terelgeti majd. A tavalyi bajnokot is adó BOVI Motorsport Porsche-armadája újabb járművel gazdagodott, ám még nem tudni, ki vezeti az idénynyitón. A csapat főnöke és első számú pilótáját, a tavalyi bajnok Bódis Kálmánt az elmúlt évi kocsijával láthatjuk a hét végén, a pilóta újra szerencsét próbál a formulaautós kategóriában is. Újdonság, hogy a nyugdíjba vonulása előtti utolsó szezonját az Opel Astra Classic-kupa az A- és N-csoporttal egy mezőnyben futja a hungaroringi versenyeken. Az évtizedes múltra visszatekintő kiírás helyett vadonatúj széria, a Suzuki Swift-kupa debütál. A sorozat a sportág egyik belépő kategóriája lesz, ahol a kezdő versenyzők profi körülmények között mérhetik össze tudásukat.A Shell V-Power Racing Renault Clio-kupa néhány kisebb műszaki újítást leszámítva változatlan formában zajlik: az első futam valószínűleg ismét a sorozat eddigi két bajnoka, Wéber Gábor és Makai György párharcának a jegyében zajlik.
Legfrissebb hírek

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
41 perce

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
43 perce

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
57 perce

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
1 órája

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
2 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik