Erdei Zsolt május végén belevág az újabb felkészülésbe

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2006.05.11. 01:43
Címkék
Minden jel szerint világbajnokként a legrövidebb pihenőjét kezdte el a héten Erdei Zsolt. A WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú királya ugyanis szinte bizonyosan július 29-én vívja a következő címvédő mérkőzését, nem egészen három hónappal a Paul Murdoch elleni, győztes csatája után.
Erdei Zsolt hamarosan újra keszty?t húz
Erdei Zsolt hamarosan újra keszty?t húz
Mirkó István
Erdei Zsolt hamarosan újra keszty?t húz
Erdei Zsolt hamarosan újra keszty?t húz
Erdei Zsolt hamarosan újra keszty?t húz
Mirkó István
Erdei Zsolt hamarosan újra keszty?t húz
Eddig két vb-címmeccse között minimum négy hónap telt el, most viszont – elsősorban az ausztrál bunyós elleni találkozót megelőző felkészülés, illetve a nem éppen „idegbajos” csata miatt – kevesebb idő is elég a regenerálódásra.

„Nyolcvan százalékig biztos vagyok az időpontban, de még nem írtunk alá semmiféle szerződést – mondta a Boxutcában megtartott sajtótájékoztatón Madár. – Már itthon elkezdem a felkészülést, aztán május végén visszamegyek Hamburgba, és Fritz Sdunek edzővel akkor kezdjük meg az igazi ráhangolást.”

Azt egyelőre nem lehet tudni, ki lesz Erdei ellenfele, ugyanakkor világbajnokunk szinte teljesen kizárta a címegyesítés lehetőségét.

„Ha jól tudom, a WBA-bajnok Fabrice Tiozzónak elszaladt a súlya, és nem is igen akar velem bokszolni. Clinton Woodsnak az IBF-nél hamarosan át kell esnie a Glencoffe Johnson elleni kötelező címvédésen, így őt is kilőném a listáról. A WBC-király Tomasz Adameknek pedig gondja van a promoterével, Don Kinggel, és egyelőre még azt sem lehet tudni, mikor akar, illetve mikor tud legközelebb ringbe lépni” – vázolta a helyzetet Erdei Zsolt.

Egyelőre hasonló homály fedi a Madár által Hamburgban Edelsteinnek (drágakő) keresztelt Balzsay Károly következő, július 15-re, Hamburgba tervezett fellépését is. A szombaton Maneno Oswaldot két perc alatt elintéző nagyközépsúlyú tehetség talán már címmérkőzésen igazolhatja rátermettségét, de erre még semmiféle biztosítékot sem kapott.

„A gála utáni banketten próbáltam kiszedni a főnökömből, Dietmar Poszwából, hogy ki jön, miért jön, de ő semmit sem akart elárulni. Viccelődött, hogy mondjam meg, kivel szeretnék bokszolni, mikor akarom megverni és hasonlók. Nem jutottunk előrébb, hagytam is az egészet. Csak abban reménykedem, hogy most nem az utolsó héten tudom majd meg, ki lesz az ellenfelem, hanem valamivel korábban” – mondta Balzsay.

Az viszont biztos, hogy belátható időn belül egyik ökölvívónkat sem láthatjuk hazai közönség előtt bokszolni. Dámosy Zsolt, a két bokszoló menedzsere úgy fogalmazott, egyelőre nincs esély arra, hogy teljesítsék a Klaus-Peter Kohl Universum-vezér által kért pénzügyi garanciákat.

„Ugyanakkor, ha ezt valaki vállalja, én szívesen segítek neki bármiben, vagy ha más megoldást találunk az Universummal, abba is belemegyek” – mondta Dámosy.
Erdei Zsolt és Balzsay Károly mindenesetre megérdemelné az újabb hazai gálát, hiszen 2004. szeptember 11. óta csak külföldön volt összecsapásuk.
Legfrissebb hírek

Csíkszeredáról kapott kölcsön középpályást az NB II-es Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2 perce

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
10 perce

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
30 perce

NBA: sorozatban másodszor kapott ki a címvédő OKC

Amerikai sportok
1 órája

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
1 órája

Téli olimpia: Büki Ádámért és Kónya Ádámért is szoríthatunk sífutásban – infóközpont

Téli olimpia 2026
1 órája

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik