Berki Krisztián önkritikus volt

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
2006.05.13. 02:31
Címkék
A múlt heti, görögországi Európa-bajnokságon lólengésben negyedik Berki Krisztián az utóbbi napokban keményen edzett, csütörtökön pedig Hídvégi Viddel együtt elutazott a genti Világkupa-verseny helyszínére.Berki a legutóbbi két Vk-n jól szerepelt, Lyonban a bronz-, Cottbusban aranyérmet nyert. Edzője, Kovács István most is azt várja az Európa-bajnoktól, hogy hibátlanul teljesítse gyakorlatát, így visszanyerheti a múlt hét végén Voloszban, a kontinensviadalon elveszített önbizalmát.Berki Krisztián dicséretes önkritikával és optimizmussal viszonyul a közelmúlt eseményeihez, illetve az előtte álló feladatokhoz. „Megnéztem videón az Európa-bajnokság fináléjában bemutatott gyakorlatomat, és bizony meg kellett állapítanom, hogy voltak benne hibák – vélekedett Berki. – Elfogadtam a döntést, a negyedik helyet, hiszen ilyen rontott gyakorlattal tényleg nem lehettem ott a dobogón. Az elmúlt napokban sokat edzettem, és bár lelkileg még magamra kell találnom, azon vagyok, hogy a mostani, illetve a következő, két hét múlva rendezendő moszkvai Világkupán hibátlanul bemutassam a gyakorlatot. Idén alig hibáztam, sajnos éppen az Eb-n csúszott be egy rontás, remélem, az őszi világbajnokságon jól teljesítek majd.”A kiváló tornász edzője, Kovács István is bizakodó a belgiumi verseny előtt. „Valóban a legrosszabbkor hibázott Krisztián, dühítő, hogy egész évben ez volt a második rontása. Ezen azonban túl kell lépni, most az a cél, hogy Gentben jó legyen, és visszaszerezze az önbizalmát. Hídvégitől is döntőbe jutást, vagy finálé közeli helyezést várunk lovon.”
Legfrissebb hírek

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
16 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
8 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
8 órája