Zsivoczky Attila hazai pályán

M. A.M. A.
2006.05.14. 02:36
Címkék
Kellemes melegben, ám zavaró szélben rendezték meg Debrecenben szombaton az országos egyetemi és főiskolai bajnokság első napját, amely egyben meghívásos verseny is volt. A gyönyörű környezet és a jól megszervezett esemény sem feledtette azt, hogy már az egyetemisták versenyén is látszik: egyre fogynak az atléták.
Ráadásul legjobbjaink közül csak néhányan használták ki az indulási lehetőséget, egy részük május közepén még nem versenyez, mások a hét végén külföldön rajtoltak. Itt volt viszont világbajnoki bronzérmes tízpróbázónk, Zsivoczky Attila, aki egy hete érkezett haza spanyolországi edzőtáborozásból. A hazaiak atlétája ezúttal diszkoszvetésben és 110 méteres gátfutásban rajtolt.„Mindkét számban közepesen teljesítettem, ami várható volt, hiszen három hét rendkívül kemény munka van mögöttem – mondta Zsivoczky. – Diszkoszban 47.57 métert értem el, gáton 15.01 másodpercet futottam. Szerettem volna 15 másodpercen belülre kerülni, ám az erős ellenszélben ez nem sikerült.”Jól futott 400 méteren a Dezső Ákos, Takács Dávid páros. A versenyt a 400 gátas Dezső 47.63 másodperccel megnyerte 800-as riválisa előtt (47.84). Vasárnap mindketten fő versenyszámukban rajtolnak.A férfi rúdugrásban Skoumal Péter 530 centiméterrel győzött, és biztató kísérletet tett az 541 centiméteren is.EGYETEMI ÉS FŐISKOLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, EGYBEN MEGHÍVÁSOS VERSENY, DEBRECEN
Férfiak.
Férfiak.
100 m (–3.1): 1. Miklós Péter (BME) 10.91, 2. Bodó (DE) 11.07, 3. Vass (NYF) 11.11. 400 m. 1: Dezső Ákos (BME) 47.43, 2. Takács (PE) 47.84, 3. Kasper (TF) 48.47. 1500 m: 1. Wagner Gábor (HJF) 4:02.04, 2. Doma (PE) 4:02.6, 3. Egri (TE) 4:02.9. 5000 m: 1. Pelsőczy Attila (TF) 15:14.88, 2. Ádók (PE) 15:16.17, 3. Kurucz (PE) 15:28.32. 110 m gát: 1. Zsivoczky Attila (DSC-SI) 15.01 (–1.4), 2. Kafer (KSI) 15.34 (–1.8), 3. Szekeres (BGF) 15.44. Hármas: 1. Fedor Gábor (DE) 14.71, 2. Fejős (BCE) 14.69, 3. Ungvári (BCE) 14.61. Diszkosz: 1. Mozsdényi Dávid (TF) 49.24, 2. Pető (NYF) 48.04, 3. Zsivoczky 47.57. Kalapács: 1. Moór (BDF) 48.90, 2. Elek (BMF) 48.85, 3. Kiss (BDF) 48.80. 10 km gyaloglás: 1. Rácz Sándor (BGF) 46:11.70, 2. Csont András (SZTE) 46:30.02, 3. Glázer (ME) 47:51.09. 4x100 m: 1. TF 41.85.

Nők. 100 m (–2.1): 1. Listár Nikolett (SZIE) 12.64, 2. Bobcsek (SZIE) 12.89, 3. Magyar (TF) 12.95. 400 m: 1. Somogyvári Mónika (BME) 56.29, 2. Bobcsek 56.89, 3. Pék (SZIE) 57.39. 1500 m: 1. Kiss Zsanett (PPKE) 4:40.80, 2. Keresztes (TF) 4:48.63, 3. Felber (PE) 5:20.48. 100 m gát (–2.5): 1. Farkas Györgyi (BCE) 15.29, 2. Becsák (TF) 15.64, 3. Pistár (DE) 15.73. Rúd: 1. Erős Enikő (MAC-NS) 380, 2. B. Kiss (TF) 360, 3. Hipeller (TF) 350. Hármas: 1. Pálfi Ivett (TF) 12.36, 2. Disztl (PTE) 12.19, 3. Hermesz (PTE) 11.66. Diszkosz: 1. Császár Katalin (BDF) 45.29, 2. Vajda (PE) 37.98, 3. Szőlősi (ELTE) 36.82. Kalapács: 1. Nickl Vanda (ELTE) 62.36, 2. Szeghalmi (TE) 51.29, 3. Császár (BDF) 44.72. 5 km gyaloglás: 1. Kernács Krisztina (NüF) 24:54.80, 2. Mészáros (Honvéd) 27:21.98. 4x100 m: 1. SZIE 48.84.
Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Anglia–Spanyolország

Minden más foci
6 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
10 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
16 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
21 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
24 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
25 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
44 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
44 perce