Élvonalbeli csapatokra is rávetődött a bunda árnyéka

MTI MTIMTI MTI
2006.05.19. 03:08
Címkék
A hágai ügyészség eljárást indított, mert a gyanú szerint Hollandiában az élvonalbeli és másodosztályú bajnokságban manipulálták a mérkőzések végeredményét.A csütörtökön nyilatkozó ügyészségi szóvivő nem közölte, hogy kiket, illetve mely csapatokat gyanúsítanak bundázással. A nemzetközi sajtóban megjelent kommentárja szerint Susanne Staals csupán annyit mondott, hogy az állami jogi szervek vizsgálják, történt-e bűncselekmény, azaz csalás a pontvadászatokban. Egyúttal jelezte, hogy a kiszivárogtatott információk nem az ügyészségtől származnak, és a sajtóorgánumoknak kell felelősséget vállalniuk azok tartalmáért.A legolvasottabbak közé tartozó De Telegraaf című lap értesülése szerint egy futballfogadásokkal is foglalkozó kínai szerencsejáték-hálózat állhat az ügy hátterében. Az újság úgy tudja, az élvonal középső harmadában lévő, illetve a második vonalban szereplő csapatok érintettek.Az elmúlt hetekben bundabotrány robbant ki többek között Belgiumban is, ahol már el is távolítottak klubjaikból játékosokat és edzőket. Ott szintén kínaiakat sejtenek a háttérben, és hasonlóság az is, hogy élvonalbeli, de nem a legjobbak közé tartozó csapatok meccseiről van szó.A holland sajtó tudomása szerint a gyanút az keltette fel, hogy egyes játékosok készpénzzel fizettek nagyobb összegeket, illetve ingatlant vagy drága autókat vásároltak.Ugyancsak a De Telegraaf idézte internetes honlapján csütörtök délután Henk Keslert, a Holland Labdarúgó-szövetség igazgatóját, aki jelezte, egyetért a vizsgálattal.„A legkisebb morzsának is felszínre kell kerülnie” – szögezte le Kesler, megerősítve, hogy az ügyészek már hat hete kutatnak bizonyítékok után.
Legfrissebb hírek

Kropkó Márta Edmonton után Pekingben is ezüstérmes a triatlon-világkupában

Egyéb egyéni
32 perce

NBA: LeBron Jamest telt ház várta első hazai meccsén Philadelphiában

Amerikai sportok
43 perce

„A kitűzött célt elértük” – Tóth Krisztián a cselgáncs-világbajnokságról

Egyéb egyéni
1 órája

Bondár Anna a selejtezőben búcsúzott a ningpói tenisztornától

Tenisz
1 órája

Pályakerékpáros-vb: Szalontay Sándor a selejtezőben búcsúzott sprintben

Kerékpár
2 órája

Úszás: Gretchen Walsh megdöntötte saját világcsúcsát 50 gyorson

Úszás
2 órája

NHL: MacKinnon nagy napja – négy ponttal segítette fordítani a Coloradót

Amerikai sportok
2 órája

Csongvai Áron: Érzelmileg feltöltődtem a válogatottban

Légiósok
3 órája