Pirik Zsolt rajt-cél sikere

B. R.B. R.
2006.05.22. 01:23
Címkék
A Keleti pályaudvar melletti Tattersall egész hétvégén esőtől ázott. Ez azonban a szervezésen és a résztvevők lelkesedésén nem látszott meg.
A füves pálya szintén jól bírta a folyamatos áztatást, háromnapos igénybevétel után, a főversenyen is jó minőségű volt a talaj. Az egymillió 200 ezer forintos összdíjazású Nagydíjon 44 lovas indult a 140 centiméteres alappályán. Két lovas nyújtott hibátlan teljesítményt, a verseny két évvel ezelőtti győztese, Pirik Zsolt Havanna nyergében, és a Lucanorral induló Grundtner Gábor ment szintidőn belül, verőhiba nélkül. Nem mindenkinek sikerült ilyen jól a hol szemerkélő, hol tisztességesen hulló esőben. A nemrég Kiskunhalason rangos versenyt nyerő, így Budapesten is esélyesként induló Horváth Balázs lova, Zorina egy-két rúd lerúgása után a hajrában ellenszegült, így elütötte lovasát az összevetés lehetőségétől. Bazsó Gergely lova, Jerikó csúnyán belepottyant a vizesárokba, onnan kikecmeregvén pedig meghúzta a jobb hátsó lábát. A szakértő közönség rögvest abbahagyta a higgadt szemlélődést, rémülten kiabált be a lepottyant és újból nyeregbe készülődő Bazsónak, nehogy visszaszálljon a sérült lóra. Jerikó először három lábon ácsorgott, de mire kivezették, már csak enyhén bicegett, a nézők megnyugodhattak.Az összevetésben ismét Pirik Zsolt volt a legjobb, a 13 éves pej kanca, Havanna nem vert egyet sem, viszont majdnem egy másodpercet vert a második helyezett Grundtner Gáborra. Pirik az első helyért 350 ezer forintot kapott.20. Széchenyi István-emlékverseny, Nemzeti Lovarda, Nagydíj:
1. Pirik Zsolt (Integrál Lovasklub, Havanna). 2. Grundtner Gábor (Lajta-Hanság Rt., Lucanor). 3. Janik Attila (Gödöllői Lovas SE, Cavalor Colonado). 4. Kormos János (Hetényegyházi Hullám, Corlando). 5. Kovács Henri (Morris Lovas Klub, Penny). 6. Búza Krisztián (Dabasi Lovaskör SE, Cézár)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
47 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
48 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
52 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
52 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
53 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2 órája