A férfiak lendületbe jöttek

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2006.05.24. 00:57
Címkék
A magyar férficsapat sovány győzelme Ecuador ellen azt eredményezte, hogy a vártnál valamivel gyengébb ellenféllel, Portugáliával mérkőzhetett a keddi harmadik fordulóban. Ez a holtversenyt eldöntő szabály miatt hátrányosan érintheti Pintér József fiait, hiszen az azonos pontszámmal állók közül azt az országot rangsorolják előbbre, amelynek ellenfelei a 13 forduló alapján összességében véve több pontot szereztek. Márpedig várható, hogy a portugálok nem nyerik „agyon” magukat.Mindenesetre ismét kötelező győzelem előtt álltak Almási Zoltánék. A papírforma végül bejött, a 3:1-es siker miatt nem kell szégyenkezniük. Szépen győzött Almási és Balogh Csaba, Berkes Ferenc és Gyimesi Zoltán pedig remizett. Ezzel az urak a holtversenyes 13. helyen állnak.A nőkre eddig nem lehetett panasz, a lehetséges hat pontból öt és felet értek el, ami remek teljesítménynek számít. Horváth József lányai ezúttal Izrael legjobbjai ellen szálltak harcba. Papíron természetesen ők számítottak esélyesebbnek, ám megnehezítette dolgukat, hogy két táblán is sötét színnel kellett játszaniuk.Lehet, hogy ez volt a baj. Egy szó, mint száz: Gara Anita kikapott, Hoang Thanh Trang és Vajda Szidónia meg csak remizett, így kínos, 2:1-es vereséget szenvedtünk. Az összesítésben pedig visszestünk a holtversenyes 10. pozícióba.
37. OLIMPIA, TORINO
Svájci rendszer. Férfiak (149 ország). 3. forduló:
37. OLIMPIA, TORINO
Svájci rendszer. Férfiak (149 ország). 3. forduló:
Magyarország–Portugália 3:1 [Galego (2543)–Almási Zoltán (2657) 0:1, Gyimesi Zoltán (2614)–Fernando (2467) döntetlen, Damaso (2452)–Berkes Ferenc (2593) döntetlen, Balogh Csaba (2576)–Fernandes (2460) 1:0], Oroszország–Németország 2.5:1.5, Görögország–Lengyelország 2.5:1.5, Ukrajna–Szerbia-Montenegró 3:1, Hollandia–Törökország 3:1, Üzbegisztán–Ausztrália 3.5:0.5. Az állás: 1. Oroszország és Üzbegisztán 10.5-10.5 pont, 3. Görögország, Hollandia, Ukrajna és Kína 10-10, ...13–17. Magyarország 9.

Nők (108 ország). 3. forduló: Izrael–Magyarország 2:1 [Klinova (2357)–Hoang Thanh Trang (2487) döntetlen, Vajda Szidónia (2403)–Borsuk (2341) döntetlen, Igla (2288)–Gara Anita (2367) 1:0], Kína–Franciaország 2.5:0.5, Litvánia–Lettország 3:0, Oroszország–Lengyelország 2.5:0.5, Ukrajna–Mongólia 3:0, Egyesült Államok–Kuba 2.5:0.5. Az állás: 1. Litvánia 9 pont, 2. Kína, Oroszország, Egyesült Államok és Bulgária 8.5-8.5, ...10–19. Magyarország 6.5
Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
13 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
35 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
2 órája