Gödör az Eb-medence helyén

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2006.05.30. 00:45
Címkék
Az Omszki-tó már a medencében van, amely viszont még csak egy nagy gödör. A július 13-án kezdődő, a HVB Kupáért zajló Európa-bajnokságon ellenben az ígéret szerint már feszített víztükörben láthatják magukat az öttusázók.
A budakalászi férfi és női Eb tenyérnyi helyen kerül megrendezésre. A helyi sportcsarnokban lesz a vívás és a lövészet, a tőszomszédságában lévő Omszki-tó partján lesz a futás és a lovaglás. A sportcsarnok oldalába tervezett, magántőkéből épülő, jövőre fedett uszodává váló medence építésének döntő szakasza azonban anyagi nehézségek és a túlságosan nedves tavasz miatt jó sokáig elhúzódott. Az Eb szervezőbizottsága ugyan felkészült az esetleges változtatásra, de azért érthető örömmel fogadta el a fővállalkozó, Kovács László által vállalt – rekordot jelentő – 44 napos határidőt. – Nagyjából öt-hat milliós többletköltséget és érzékeny időveszteséget jelentett, hogy tavasszal a belvíz felnyomta az Omszki-tavat a medencéhez kiásott gödörbe. Mivel azonban vasbetonos-fóliás technológiát alkalmazunk, és nem kell megfelelnünk olyan szigorú előírásoknak, mint a Margitszigeten épülő létesítményeknek, a munkálatok idejében fognak befejeződni, sőt az ütemezéshez képest már majdnem egyhetes előnyben vagyunk – nyilatkozta Kovács László, aki saját költségén fogja állni a júliusi kontinensviadal úszószámának elköltöztetését, ha mégis kicsúsznának a határidőből. A szervezőbizottság az Omszki-park egykori válogatott vízilabdázó üzemeltetőjével, Dóczi Istvánnal összefogva szeretne megfelelni a „lehető legrövidebb utak Európa-bajnoksága” szlogennek, a környezetvédelem érdekében pedig a jelenlegi foci- és röplabdapályán zajló Eb-lovaglás után talajcserét hajtanak végre.
Legfrissebb hírek

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
7 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
33 perce

A Csíkszereda öngóllal mentett pontot a FCSB ellen

Minden más foci
49 perce

Pogacar megnyerette csapattársával a montreali egynapost

Kerékpár
51 perce

Frimpong: Szoboszlai minden pozícióban tud játszani

Angol labdarúgás
1 órája

Kézilabda: Máthé és Ludmán is három gólt lőtt – körkép

Kézilabda
1 órája

Balogh Botond sárga lappal és vereséggel mutatkozott be új csapatában

Légiósok
1 órája

Két góllal győzött odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik