Remek magyar szereplés

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2006.06.06. 00:50
Címkék
Elvileg – de hangsúlyozandó, hogy csak elvileg – az aranyérem megszerzésére is volt lehetőségük a magyar férfiaknak az olimpia záró fordulójában vasárnap. Ám ehhez 4:0-ra kellett volna győzni az utcahosszal vezető örmények ellen, noha már egy kisebb arányú siker is nagy szenzációt jelentett volna. Aztán persze minden úgy alakult, ahogy ilyenkor szokott, körülbelül tízpercnyi játék után mind a négy táblán döntetlen született. Az örményeknek ez azért volt jó, mert biztosították az első helyüket, míg Almásiék számára így garantálva volt a jó helyezés. A fantasztikus ötödik hely. Csak emlékeztetőül: a válogatottat Lékó Péter és Polgár Judit távollétében a 16. helyre rangsorolták a viadal előtt…A hölgyek remekül finiseltek, hiszen a három partiból két és fél pontot szerezve legyőzték a görögöket. Hoang Thanh Trang és Gara Anita nyert, Vajda Szidónia pedig remizett. Horváth József együttesét negyedikként emelték ki, de ez az ötödik pozíció is nagyon szép sikernek számít.
Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
11 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
33 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
1 órája