Jürgen Klinsmann ünnepelt, majd dühöngött
Pénteken a Németország–Costa Rica nyitómérkőzéssel kezdetét vette a 18. labdarúgó- világbajnokság . Nem panaszkodhatunk, sőt soha roszszabbat! A találkozón hat gól született, és ebből kettő mesterien kivitelezett találat volt. A németek könnyedén győztek, de nagy ünneplésről szó nincs: Jürgen Klinsmannt kritikusai ismét idegesítik, mondván, csapnivaló a védekezés.

EPA
Miroslav Klosét (fehérben) az sem zavarta, ha idônként két védôvel kellett megküzdenie, duplájával a csatár három ponthoz juttatta Németországot

EPA
Miroslav Klosét (fehérben) az sem zavarta, ha idônként két védôvel kellett megküzdenie, duplájával a csatár három ponthoz juttatta Németországot
„Egy fantasztikus megnyitóünnepség után egy remek mérkőzést láthattunk”– lelkendezett Franz Beckenbauer, a német szervezőbizottság elnöke a győzelemmel végződő hazai bemutatkozás után. Pedig előzetesen nem úgy tűnt, hogy a német gárda akár egyszer is eredményes lehet, hiszen a csapat vezérét, Michael Ballackot Jürgen Klinsmann csapatfőnök – a játékos határozottnak tűnő csütörtök éjjeli kijelentése ellenére, miszerint ő egészséges és játszani akar – nem nevezte a mérkőzésre.
Mindez aztán azt eredményzte, hogy a szurkolók körében elharapódzott a Ballack-hisztéria, így újabb teher nyomta a mester vállát a közvélemény miatt.
Habár...

EPA
Jürgen Klinsmann megtapasztalta, a németeknek még a gyôzelem sem elég
Ezután a Nationalelf agresszív támadójátékának köszönhetően könnyedén megnyerte a meccset, és ez még akkor is igaz, ha kapitális védelmi hibák miatt foghatták a fejüket a német drukkerek.
Ami azonban a gólok mellett feltűnő volt, hogy a találatok után milyen nagy egyetértésben ölelgette egymást Jürgen Klinsmann és Michael Ballack.
Úgyhogy a meccs előtti veszekedés csak műsor volt, de mindenesetre megtette a hatását: a csapat nyert, a szurkolók boldogan ünnepelhették a vb-k történetének legtöbb gólt hozó nyitó összecsapását.
Jürgen Klinsmann a mérkőzés után megnyugodva értékelte a mérkőzést, és felszabadultan megjegyezte: „A játékosok közül aki akar, este megihat egy pofa sört, de holnap reggel már dolgoznunk kell, mert rengeteg tennivalók van még...”
Persze a csapatfőnök megkapta a magáét a sajtótól Michael Ballack mellőzése miatt, és ekkor Jürgen Klinsmann vérnyomása az egekig szökött, és meglehetősen idegesen válaszolt: „Én vagyok a csapat irányítója, enyém a felelősség. Hadd döntsem el én, hogy ki játszik, és ki nem.”
Michael Ballack nem kapott lehetőséget, de a helyettes, Tim Borowski nem okozott csalódást, mint ahogyan támadásban az egész német csapat sem. Előbb a jobblábas játékos létére rendre a balhátvéd posztján szereplő Philipp Lahm lőtt csodagólt a Costa Rica-i kapu bal felső sarkába, majd Miroslav Klose duplázott.
És akkor álljunk is meg néhány gondolat erejéig Miroslav Klose futballjánál.
NÉMETORSZÁG 2006
A német szurkolók csak Thorsten Frings 25 méterről lőtt bombagólja után nyugodhattak meg. A szinte mindehol bevethető, ezúttal a védekező középpályás posztján szereplő játékos találatával valószínűleg jócskán feladta a leckét az elemzőknek és szakembereknek, nem könnyű ugyanis eldönteni, hogy az övé, vagy Lahmé volt-e a szebb gól. A német drukkerek önfeledten ünnepelték csapatuk győzelmét, ám nem esnek túlzásokba, ők is tudják: csapatuk nem nyújtott meggyőző teljesítményt. ---- A ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





