Fisichella hosszabbított

I. SZ.I. SZ.
2006.06.16. 02:50
Címkék
Egy évvel meghosszabbította Giancarlo Fisichella szerződését a Renault, amely 2007-ben is igényt tart az olasz pilóta szolgálataira. Fernando Alonso csapattársa ugyan nem képes a spanyol szintjén versenyezni, de tavaly és az idén is nyert már egy-egy futamot az istállóval, és elégedett vele a csapatvezetőség.
Fisichellának ezután már csak a vezetésre kell összpontosítania
Fisichellának ezután már csak a vezetésre kell összpontosítania
Fisichellának ezután már csak a vezetésre kell összpontosítania
Fisichellának ezután már csak a vezetésre kell összpontosítania
Fisichellának ezután már csak a vezetésre kell összpontosítania
Fisichellának ezután már csak a vezetésre kell összpontosítania
,„Nagyon fontos volt, hogy mihamarabb tisztázzuk a jövőmet – mondta Giancarlo Fisichella. – Az elmúlt két évben roppant keményen dolgoztam, örülök, hogy a csapatvezetőség ezt szerződéshosszabbítással jutalmazza. Köszönöm a bizalmat, most már százszázalékosan az autóvezetésre tudok összpontosítani.”

Az olasz Gazzetta dello Sportnak adott interjújában elárulta, biztos benne, hogy jövőre finn csapattársa lesz, csak még azt nem tudja, a Kimi Räikkönen, Heikki Kovalainen duóból ki lesz a befutó. A McLaren versenyzőjéről tudni vélik, hogy a Ferrarival kötött előszerződést, de ha Michael Schumacher még két évig marad, a finn felmondhatja, és átmehet az élversenyzőre hajtó Renault-hoz.

A franciáknál tesztpilótaként dolgozó Kovalainen a csapatok kollektív tesztjén Monzában hasonló időket autózik, mint Fisichella, ráadásul sokan nagyra tartják, mondván, Nico Rosbergen és Lewis Hamiltonon kívül ő is képes lehet éveken belül felnőni a jelenlegi élpilóták mellé. A finn a 2004-es Bajnokok Tornáján tűnt fel – Sebastien Loeböt és Michael Schumachert is legyőzte a Nissan-világszéria győzteseként beválogatott fiatal. Tavaly a GP2-ben kikapott Rosbergtől, de ezt sokan annak tudták be, hogy valamivel gyengébb csapatban versenyzett.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
1 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
1 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
3 órája