Két újabb siker, két újabb év

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2006.06.18. 03:11
Címkék
Két győzelem, és mekkorát fordul a világ!

Emlékezhetünk (Jürgen Klinsmann biztosan nem feledi…), a világbajnokság előtti hónapokban, amikor a Nationalelf sokkal inkább hasonlított egy kerületi bajnokságba nevező gárdához, mintsem egy válogatotthoz, fél Németország a csapatfőnök távozását követelte. Jürgen Klinsmann a helyén maradt, a vb elkezdődött, és ma már ott tartunk, hogy a házigazda biztos résztvevője a nyolcaddöntőnek, és a kapitányból – mint játékoskorában – Klinsi lett. Mindenki dédelgeti, a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a lakosság 71,3 százaléka „sehr gut”-nak, azaz nagyon jónak ítéli a munkásságát, a többiek „csak” jónak…

Jürgen Klinsmann csodaedzô lett
Jürgen Klinsmann csodaedzô lett
Jürgen Klinsmann csodaedzô lett
A szimpatikusan küzdő, fiatal csapatot kialakító tréner nem csatlakozott a Michael Ballackékat már a berlini fináléban látó optimistákhoz, szombaton is elmondta, hogy fokról fokra kell előrehaladni, aztán majd meglátják, mindez mire lesz elég. A hírek szerint két „fok” egy szerződéshosszabbítással érne fel: úgy értesültünk ugyanis a német kollégáktól, ha még két győzelmet elér az együttes, akkor a Jürgen Klismann, Joachim Löw edződuónak 2008-ig, az Ausztriában és Svájcban rendezendő kontinensviadal végéig nem kellene új munkahelyet keresnie.

Ezt támasztja alá Theo Zwanziger szövetségi elnök legfrissebb nyilatkozata is: „A mód, ahogy Jürgen Klinsmann kihozza a legtöbbet a játékosainkból, csodálatos, már-már művészet. Ha az együttes továbbra is így teljesít, mindent meg kell tennünk, hogy megtartsuk Jürgent. Szeretném rövid időn belül lezárni ezt az ügyet, úgy gondolom, egy, maximum két héten belül sikerül is.”

Minden összevág: fentebb ugyebár két remélt sikerről tettünk említést, a második a nyolcaddöntőben lenne esedékes. A válogatott továbbjut, a csapatfőnök aláír, a prezident pedig betartja a határidőt…

Szavazás

Melyik ország nyeri a 2006-s labdarúgó vb-t?

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
3 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
4 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik