<font color="black">Búcsú Sárosi Imrétől </font>

SAL ENDRESAL ENDRE
2006.06.22. 03:04
Címkék
Minden idők egyik legeredményesebb magyar úszóedzőjét, Sárosi Imrét 98. életévében érte a halál. Tanítványai közül olimpiai bajnok lett Gyenge Valéria, Littomeritzky Mária, Székely Éva és Szőke Katalin. 1981-ben edzői munkásságának elismeréseként beválasztották a International Swimming Hall of Fame tagjai közé, az idén pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. A Magyar Úszószövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Néhány éve még kerékpározott. Kilencvenévesen… Vibrált, mindenről volt véleménye. Aztán elhagyta az ereje. Jobbára csak feküdt az emlékei között az óbudai nyugdíjasotthonban. A falon régi, sikeres olimpiák plakátjai, cikkek, amelyekben Sárosi Imrét, bocsánat, Mestit méltatták. Sok ilyen cikk született. Tizenháromezer kisgyereket tanított meg úszni, olimpiai bajnokok sorát nevelte. Nehéz ember volt. Mint a legtöbb zseni, aki tudatában van annak, különleges kincs birtokosa. A tehetségé. Megbékélt azzal, hogy elmúlt az idő. Amit kellett, elvégzett. Csupán egyetlen hiányérzete maradt. Amikor legutóbb találkoztunk, elhaló hangon súgta a fülembe: egyetlen vágya maradt, hogy a régi sikerei helyszínét, a Szőnyi úti BVSC-uszodát róla nevezzék el. Nekem már most Sárosi uszoda, Mester…
Legfrissebb hírek

Oyarzabal duplázott, Spanyolország nagyon simán kiejtette Ausztriát a 32 között

Foci vb 2026
13 perce

Oyarzabal újabb gólt szerzett, a spanyolok 3–0-ra győztek Ausztria ellen

Foci vb 2026
15 perce

Cseh Sándor: A hajunknál fogva rángattuk ki magunkat

Vízilabda
37 perce

Számos magyar játékvezető kap lehetőséget a nemzetközi porondon a következő hetekben

Bajnokok Ligája
39 perce

Pedro Porro kettőre növelte a spanyolok előnyét

Foci vb 2026
42 perce

Oyarzabal duplázott, Pedro Porro is betalált Ausztria ellen – videók

Foci vb 2026
1 órája

Bundabotránya miatt az európai sorozatokból is kizárták a cseh Karvinát

Minden más foci
1 órája

Oyarzabal góljával vezetnek a spanyolok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik