Nyolcaddöntős a vb-újonc afrikai együttes

Ghána nyugodtan, önbizalommal telt sok passzos játékára épített a találkozó elején, amely inkább alapozott a biztonságra, mint az esetleges pontatlansággal járó gyorsaságra. Ennek köszönhetően szemre tetszetős támadásokat szövögettek, ám Keller kapuját nem igazán veszélyeztették.

Hátul, sőt már a középpályán mindeközben kőkeményen, néha apróbb szabálytalanságoktól sem visszariadva állták útját a többnyire ötlettelen amerikai próbálkozásoknak, amelyek így rendre fent is akadtak a ghánai védőhálón.

Mégis a legrutinosabb amerikai, a csapatkapitány Reyna óriási hibája kellett, hogy a kapura nem igazán veszélyes afrikaiak megszerezzék a vezetést. Az amerikai irányító egy visszapasszolt labdával középhátvédként próbált meg cselezni, ám a határozott Dramani szerelte, majd ziccerben okosan kilőtte a hosszúsarkot.

Hiába, amíg az irányító mögött rendszerint hat-hét ember iparkodik adott esetben kijavítni a hibát, középhátvédként már kevesebb ötletet, ám jóval nagyobb felelősséget várnak az embertől.

A eset után térdét fájlaló Reynát hordágyon vitték le, majd visszajött még ugyan egy labdaeladásra, ám végül mégsem tudta folytatni a játékot és cserét kért.
Ettől fügetlenül az amerikai csapat éledezni kezdett, a félidő utolsó tíz percében többet, jobban, pontosabban, veszélyesebben futballoztak, mint az megelőzően összesen.

Igaz, az egyenlítő góljukat hasonló nagy védelmi hiba előzte meg, csak ugye fordított szereposztásban, ghánai részről.

Beasley lépett közbe egy figyelmetlen passznál, majd pontos, lapos keresztlabdáját Dempsey vágta közelről a tehetetlen Kingston mellett a hálóba.

Hogy mégsem döntetlennel vonultak pihenőre a felek, az a négy percet hosszabbító Markus Merk érdeme volt, aki kissé jóindulatúan fújt be egy büntetőt Ghánának. Appiah pedig nem sokat vacakolt: élt az ajándékba kapott lehetőséggel.

Megérdemelten vezettek a félidőben a ghánaiak, mert egyértelmen a tudtunkra adták, hogy ellenfelüknél jobb csapatot alkotnak. Az amerikaiak a csehek elleni semmilyen formájukat mutatták az első felvonásban – főleg Donovan lógott ki teljesítményével, na nem felfelé -, nyoma sem volt az olaszok elleni motiváltságnak.

A második félidőben egy egészen más felfogásban játszó tengerentúli együttest láthattunk, mint az elsőben. Elsősorban gyorsabban játszottak, másodsorban ötletesebben és pontosabban, minek köszönhetően állandó veszélyt jelentettek a ghánai kapura.

Az afrikaiak önmagukhoz képest kicsit leültek, sőt még inkább lefeküdtek. Dél-amerikai csapatokat és fizikumukat meghazudtolóan könnyen adták meg magukat a párharcokban, majd részesítették őket elsősegélyben.

Ha viszont játszottak, náluk volt a labda, akkor lassítani, tördelni próbálták a játékot és a kontrákban bíztak, eközben az óriási mezőnyfölényben játszó amerikaiak csak gólhelyzetekig és kapufáig jutottak.

Azt azért adjuk meg nekik: egy döntetlenre rászolgáltak. De vajon miért adtak több mint harminc percnyi előnyt ellenfelüknek a találkozó elején?

A végül egygólos előnyét a második félidőt követően is megtartó, csoportból így második helyen továbblépő ghánai együttes a nyolcaddöntőben az F-csoport első helyezettjével, minden bizonnyal Brazíliával mérkőzik meg.