A pufi brazil két gólt szerzett
Biztos szinte biztos csoportelsősége tudatában a világbajnok nyugodtan játszhatott, Japán ugyanakkor egy óriási bravúrral kiharcolhatta a nyolcaddöntőbe kerülést.

EPA
Kavagucsi Josikacu kapus dermedten nézte, amint a magához térô zseni, Ronaldo egyenlített

EPA
Kavagucsi Josikacu kapus dermedten nézte, amint a magához térô zseni, Ronaldo egyenlített
Első ránézésre Carlos Alberto Parreira megkeverte a kártyáit, hiszen olyan játékosokat is beállított a csapatba, akik eddig kevésszer jutottak szóhoz, nyilván pihentetni akarta néhány kulcsjátékosát. Csakhogy ha alaposan szemügyre vettük a neveket, azért botorság lett volna tartalékosnak nevezni ezt a brazil válogatottat, hiszen csillagok pótoltak csillagokat, azaz a brazil kapitány egyáltalán nem könnyítette meg a japánok dolgát. Zico, Japán brazil szövetségi kapitánya nagyon alaposan szervezte meg csapatát erre a találkozóra. Mindenki visszahúzódott a tizenhatos elé, szemlátomást arra törekedtek, hogy ne jusson terület a braziloknak cselezésre, gyors, rövid passzos játékra, és valóban, ezek a próbálkozások többnyire el is haltak a japán védelem dzsungelében.
Persze, ez csupán a lecke első fele volt, hiszen Zico együttesének a gól megúszása még kevés volt az üdvösséghez, meg kellett próbálnia gólokat lőni, ha tovább akart jutni. A félidő derekához érve viszont kizárólag Kavagucsi Josikacu kapusnak köszönhették a japánok, hogy nem kerültek többgólos hátrányba. A brazilok a sok passzal fárasztották is ellenfelüket, és amikor ritmust váltottak, veszélyessé váltak, és mert nemigen jutottak át a védelmen, távoli lövéssel is próbálkoztak, ám a kapuson nem tudtak kifogni. Változatos, jó játékkal teltek a percek, a neveket nézve meglepetésként, de a látottak alapján nem meghökkentő módon szép ellentámadás végén Japán szerzett vezetést, és bár a játékrész utolsó pillanatáig irányította is a játékot, Ronaldo váratlanul kiegyenlített.
NÉMETORSZÁG 2006
Egyre inkább kezdett bemutató jelleget ölteni a mérkőzés. A játékvezető el is mehetett volna valamelyik dortmundi bárba sörözni, a játékosok nagyon vigyáztak egymásra nélküle is, ezért aztán passzolgathattak, cselezgethettek nyugodtan, senki sem bántotta őket. A végén Ronaldo megrúgta második gólját is, jelezve, hogy korántsem kell őt leírni. Mi több, ezzel a találattal beállította Gerd Müller csúcsát, a brazil zseni 14 találatával társbérletben immár minden idők legeredményesebb vb-góllövője. ---- P ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik









