A megmentett ukrán becsület

A kormányalakítás mellett a poraiból föltámadó válogatottra figyelő ukrán átlagpolgár adott esetben Carlos Amarilla ténykedéséért is elmormolhat egy imát, hálát adva az égieknek. A paraguayi bíró, mi tagadás, többször is csúnyán belenyúlt a vízválasztó, Tunézia elleni csoportmeccsbe, olykor már arcpirító módon támogatva a keleti szomszéd csapatát. Egyébként felettébb feledhetőre sikerült a berlini előadás, amit a legautentikusabb személy, a meccset műesésével, majd az ezért megítélt tizenegyessel eldöntő Andrij Sevcsenko is megerősített.

„Komplikált meccs volt, amelyen a minőség a legkevésbé sem számított, csakis az eredmény”– vallotta be őszintén 2004 aranylabdása, aki a 70. percben saját lábában elakadva esett hasra az afrikaiak tizenhatosán belül.

„Az nem járja, hogy csak azok a csapatok utaznak haza, amelyek gyengén teljesítettek a csoportban, és a harmadik helyen végeztek. Remélem, a nívótlanság a bírók esetében is elég indok, hogy búcsút intsenek nekik” – fakadt ki önkritikusan, ám Carlos Amarillát is megfricskázva Medi Nafti, a tunéziaiak védője, míg Roger Lemerre kapitány a legnagyobb arab gondolkodók nyomán arra a kérdésre kereste a választ, az eredmény ismeretében vajon előrébb lépett, netán visszafejlődött-e a tunéziai csapat. Lesz ideje meditálni a válaszon, őt ugyanis felettesei nem akarják kirúgni. Ritka elismerés ez Afrikában.