Ezúttal lemaradtak a döntőről

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2006.07.02. 00:33
Címkék
A sportág egyik legnagyobb múltra visszatekintő versenye zajlik Henleyben a héten. Az esemény különleges a lebonyolítása miatt: páros futamok vannak, s egyenes kieséses rendszerben dől el, ki jut tovább a következő körbe.
A tavalyi világbajnok, a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős meghívásos alapon vett részt a versenyen, és kiemeltként csak a legjobb nyolc között kapcsolódott be a küzdelmekbe. Mivel a versenyen nincs könnyűsúlyú versenyszám, a magyaroknak a normálsúlyúakkal kellett felvenniük a harcot. Az első akadályt pénteken sikerrel vették, szombaton azonban már nehezebb feladat várt rájuk. Ellenfelük az a brit kétpárevezős volt, amely a legutóbbi, poznani Világkupa-viadalon csak kevéssel előzte meg a Haller Ákos, Pető Tibor egységet, és lett bronzérmes. Az sem a magyarok malmára hajtotta a vizet, hogy nekik ez volt az első jelentősebb versenyük az idén, míg a többiek már több nemzetközi megmérettetésen vannak túl. Az előjelek tehát nem voltak túl kedvezőek. Ez a versenyen be is igazolódott... A fiúk nagyon hajtottak, fél távnál egészen közel voltak a Wells, Rowbotham pároshoz, megelőzni azonban nem tudták őket.„Sajnálom, hogy nem sikerült döntőbe jutnunk. Persze mindig győzni szeretnénk, de most nem tudtuk kiadni magunkból a maximumot. A tavalyi világbajnoki cím után nem titkoltan az olimpiára készülünk elsősorban, ennek érdekében az idén a keményebb edzéseken van a hangsúly” – értékelte a szereplést Varga Tamás.
Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: egy félidő alatt elintézte Írország Izraelt Debrecenben

Minden más foci
1 perce

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
7 perce

Nyland óriási bakiját nem bírták el a norvégok, nyertek a portugálok Oslóban

Minden más foci
9 perce

WNBA: hazai vereséggel kezdte a rájátszást Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
29 perce

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
46 perce

Laver-kupa: az európai válogatott nyert Londonban

Tenisz
1 órája

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
1 órája