Farkastörvények

Farkas Pétert, a barcelonai olimpia 82 kilós súlycsoportjának kötöttfogású aranyérmesét jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaéléssel vádolták. Afféle drogtanyának nevezték a XVII. kerületi Vízforrás utcai családi házat, amelynek pincéjében marihuánaültetvényt találtak. Innen már nem volt visszaút: az 1992-es játékok bajnoka, a pozitív hős egyik pillanatról a másikra „kábszeres” lett. S hiába magyarázkodott, hiába mondta, hogy neki az égvilágon semmi köze sincs a zöldellő, bódító növényhez, kevesen hittek neki. Igazi szenzáció volt, amikor 2004 októberében őt és két társát őrizetbe vette a rendőrség. Aztán ahogy teltek a hetek, hónapok, úgy szokták meg az emberek, hogy egy újabb legendával lettünk szegényebbek. Lassan teltek a hónapok. Farkas Péter ezalatt a kínok kínját állta ki. Mégis mosolyogva jelent meg a tárgyalásokon, s ha ilyenkor az orra alá dugtak egy mikrofont, és megállították egy pillanatra két fegyőr között, szoros őrizetben, akkor úgy nyilatkozott, mintha éppen most birkózta volna le a lengyel Piotr Stepient. Pedig csak ő tudta, mi zajlik a lelkében, s persze mi zajlik ott, bent a budapesti Gyorskocsi utcában, a fogdában. Ahonnan februárban, rögtön az első tárgyalási nap után kijutott, mivel a Pesti Központi Kerületi Bíróság szabadlábra helyezte.

Aztán két hete a bíróság első fokon, bizonyítottság hiányában fel is mentette őt.

Lemoshatja-e magáról a bélyeget? Képes lesz-e újra talpra állni átlagemberként és élsportolóként?

Farkas Péter újrakezdhet mindent.

Keményen edz, hogy ott lehessen pekingben

– Újrakezdi a birkózást? Ez most valami lelki kapaszkodó, ami jól hangzik, vagy nagyon is komoly terv?
– Birkózni fogok – mondta Farkas Péter. – Először is megnyerem a másodosztályú bajnokságot, aztán elindulok a legmagasabb osztályban, és itthon én leszek a legjobb. Ha beleszakadok, ha nap mint nap belehalok, akkor is végigcsinálom ezt. S onnan már csak egy nagy ugrás a pekingi olimpia. El akarok indulni, ott akarok lenni Kínában, hogy megmutassam a világnak: itt vagyok, élek, és erősebb vagyok, mint valaha. Ez a célom.

– Csak februárban jött ki az előzetesből, s éppen csak felmentették a vád alól. Más ember alighanem azt próbálná megszokni, hogy végre nem figyelik az őrök minden lépését, nem kell elviselnie a kibírhatatlan, kötözködő cellatársakat, illetve, hogy már nem kell azon idegeskednie, vajon nem parancsolják-e évekre a rácsok mögé. Erre tessék, most arról beszél, hogy Pekingre készül.
– Nincs ebben semmi furcsa. Tulajdonképpen én abba sem hagytam a birkózást. Mielőtt ez az ügy kirobbant volna, még az Újpest színeiben versenyeztem a csapatbajnokságon. Végig edzésben voltam, sohasem volt súlyfeleslegem, a kondim pedig kifogástalan.

– Csakhogy eltelt több mint másfél év, azalatt nem látott szőnyeget, birkózót meg főképp nem.
– Pedig edzettem bent is. Jó, birkózószőnyeg valóban nem volt a fogdában, de azért így is megcsinálhattam a hídba esést. S persze gyakorolhattam. Ott volt például egy korábbi birkózótársam, a nevét nem akarom mondani, mert még mindig bent van. Jó srác, olykor rengeteget gyakoroltunk egymáson. Tudom, hogy ez nem ugyanaz, mintha edzőteremben, tréningen készülnék, de jót tett a testemnek és a lelkemnek egyaránt.

– Úgy beszél a börtönről mint valami szigorú kollégiumról.
– Kicsit olyan volt.

– Sohasem bántották?
– Tudja, ott bent sajátos világba kerül az ember. Farkastörvények uralkodnak, ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Még a legnagyobb királyoknak is. Engem tiszteltek. Tudták az őrök s persze az elítéltek is, ki vagyok. Nem aláztak meg, emberszámba vettek, s ahogy az imént is mondtam, engedték, hogy formában tartsam magam. De ezért a tiszteletért nekem is tennem kellett. Alkalmazkodtam a benti szabályokhoz, s ez a legfontosabb. Aztán ha kellett, megvédtem magam.

– Szükség volt rá?
– Egyszer belém kötött egy fickó. Valami valóságshow-ban szerepelt, hogy is hívják, várjon... Na mindegy, nem jut eszembe, de nem is a neve a lényeg, hanem az, amit csinált. Se szó, se beszéd, felborított, minden előzmény nélkül kötött belém, s próbált legyűrni, megverni, megalázni. Én meg helyre tettem őt. Nem kell ezt nagyon felfújni, bent előfordul az ilyesmi. Vívd ki a tiszteletet, ugyanakkor add meg mindenkinek. Aki ehhez nem alkalmazkodik, az padlót fog.

– Őszinte volt az a mosoly? Olykor mutatták, ahogy megy a tárgyalásra, nyilatkozik, és mindig mosolygott. Elképesztő volt nézni, milyen erős. Vagy ez csak színjáték volt?
– Szenvedtem. Nem panaszkodtam senkinek, de sokszor csak ültem hosszú-hosszú órákig, s néztem magam elé. Aztán mindig összeszedtem magam, s azt mondtam, túl kell élnem, történjék bármi. De leginkább a buddhizmus segített. ---- A ---- &