Prazdnovsky is duplázott

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.07.02. 00:33
Címkék
Ami sikerült 1991-ben és 1992-ben Steig Csabának, majd 2001-ben és 2002-ben a szintén szekszárdi Arató Dávidnak, azt az idén Martin Prazdnovksy is véghezvitte: a szlovák megvédte elsőségét a Gemenci Nagydíjon.
Miként az elmúlt esztendőkben, úgy az idén is a záró napra maradt a döntés, ám ezúttal nem csupán két-három versenyző volt harcban az összetett győzelemért. A T-Mobile-kupáért kiírt 95 kilométeres szakasz előtt az élen álló Prazdnovsky és a kilencedik helyen álló legjobb magyar, Ivanics Gergely között mindössze 17 másodperc volt a különbség. A címvédőre azonban leginkább a szlovák bajnok Maros Kovác és Remák Zoltán volt veszélyes, mindkettőjüknek nyolc másodpercet kellett volna ledolgozniuk, és az etapsikerért is tíz másodperc jóváírás járt volna.Minden körben egyre többen szakadtak le az élbolyról, mígnem mintegy nyolc kilométerrel a cél előtt Prazdnovsky robbantott. A riválisok közül sem Kovác, sem Remák, sem az első szakaszon győztes Miroslav Keliar nem tudott vele tartani. A szlovák az emelkedő után lejtmenetben is növelte a különbséget, így az utolsó körre már nem kellett izgulnia. A végére kiengedve, hét másodperces előnnyel nyerte meg a szakaszt s ezzel az összetettet is. Az etapon Keliar lett a második, és Nikolai Schwarz érkezett célba harmadikként, ő ezzel a legjobb 23 éven aluli kerekesnek járó különdíjat is kiérdemelte a lapzártánk után véget érő, villanyfényes háztömb körüli kritériumot (Alisca Bau-kupa, Pálinkás Csaba-emlékverseny) megelőző eredményhirdetésen. Ott találtak gazdára a további színes mezek is, így a legjobb magyarnak, Ivanics Gergelynek járó bordó trikó.32. GEMENCI NAGYDÍJ
2. szakasz (95 km):
2. szakasz (95 km):
1. Martin Prazdnovsky (szlovák, Team Sparebanken Vest) 2:12:45 óra, 2. Miroslav Keliar (szlovák, Slovensko) 7 másodperc hátrány, 3. Nikolai Schwarz (német, Team Stuttgardia) azonos idővel. Az összetett élmezőnye: 1. Martin Prazdnovsky 7:00:10.85, 2. Miroslav Keliar 20 mp h., 3. Maros Kovác (szlovák, Dukla Trencín) 22 mp h.
Legfrissebb hírek

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
16 perce

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
22 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
37 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
41 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
59 perce

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
1 órája

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött az Argentína–Zöld-foki-szigetek mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik