Senor Fegyelem megérkezett

K. A.K. A.
2006.07.07. 00:53
Címkék
Fabio Capello kemény munkával sok pénzt szeretne keresni a Realnál
Fabio Capello kemény munkával sok pénzt szeretne keresni a Realnál
Reuters
Fabio Capello kemény munkával sok pénzt szeretne keresni a Realnál
Fabio Capello kemény munkával sok pénzt szeretne keresni a Realnál
Fabio Capello kemény munkával sok pénzt szeretne keresni a Realnál
Reuters
Fabio Capello kemény munkával sok pénzt szeretne keresni a Realnál

A Juventus csapatával szakító Fabio Capello visszatért Madridba, és aláírta szerződését 2009-ig. Igen, visszatért, mivel az 1996–1997-es szezonban már dolgozott itt, sőt bajnokságot is nyert a spanyolokkal, mégis az AC Milanhoz szerződött. A pletykák szerint összeütközésbe került az akkori elnökkel, Lorenzo Sanzzal, emiatt távozott. Az olasz edző érkezésével a vasárnap megválasztott elnök, Ramón Calderón első ígéretét valóra is váltotta.

„Hihetetlenül szerencsések vagyunk, akik ebben a szakmában dolgozunk, hiszen napi két-három óra munkával egy csomó pénzt keresünk – mondta „kispadfoglaló” beszéde során Fabio Capello. – Nem kell tehát senkinek csodálkoznia, hogy én erre a kis időre folyamatosan százszázalékos teljesítményt követelek meg. Néhány játékos még hiányzik ebből a keretből. A szurkolók nem bírják az olyan focistákat, akik sétálgatnak a pályán, és nem érzik át a Real-mez viselésének jelentőségét.”

Az olasz edző három dolgot szeret Spanyolországban: a meleget, a latin kreativitást és a Franco diktatúrája alatt megalapozott fegyelmet.
Capello eddig mindegyik csapatával tudott bajnokságot nyerni (Juventus, Milan, Real Madrid, Roma), és korábbi madridi munkálkodása során is hasonló helyzetben volt, mint most, hiszen akkor is hat új játékost kellett beépítenie a krízisben lévő együttesbe.

A még aktív focistákat nézve, Raúl, Guti és Roberto Carlos már ismeri a tréner szokásait, hiszen játszottak az 1997-es Realban. David Beckhamnek, Robinhónak és Ronaldónak sem kell félnie, mivel ők az olasz edző kedvenc játékosai közé tartoznak.

„Már dolgozunk Kaká, Cesc Fabregas és Arjen Robben leigazolásán, de rajtuk kívül is lehetnek még érkezők – mondta Capello. – Ha csak azt nézzük, hogy az olasz bajnokságban több csapatot is visszasorolnak majd a másodosztályba, sok jó játékos elérhetővé válik.”
Legfrissebb hírek

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
15 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
26 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
9 órája