Focimeccs a szurkolókkal

K. T.K. T.
2006.07.12. 00:57
Címkék
Az EHF-kupában érdekelt DVSC is elkezdte a felkészülést. A Loki hagyományosan utánpótlására épít, a tizenhetes keretből tizenketten saját nevelésű játékosok.
Két régi-új kézilabdázó van a debreceniek keretében: a beállós Szabó Valéria a Cornexitől igazolt vissza, míg a jobbátlövő Benyáts Beatrix az utóbbi három esztendőben Dániában szórta a gólokat, és összesen hét évig tartó keringő után kötött ki anyaegyesületénél. Egy külföldi klasszist szívesen igazolnának a cívisvárosiak, de nem tudnak vetélkedni a pénzben dúskáló klubokkal. Szerencsére van kikre építeniük a hajdúságiaknak. A fiatal tehetségeknek minél több lehetőséget kívánnak adni, ezért a nyíradonyiak kiszállása ellenére DVSC II néven továbbra is vállalják az indulást az NB I/B-ben. Sőt kölcsönjátékosokkal segítik a Derecske ugyanebben az osztályban vitézkedő csapatát, míg Soós Viktória a Ferencvárosban folytatja pályafutását.A Bíró Imre edzővel megújuló, közönségét visszahódító debreceni alakulat szeretné megtartani helyét az élmezőnyben, és az európai kupában is újabb sikerekre vágyik. Ezért több rangos tornán vesz részt a csapat, melynek tagjai szerda délután nyilvános edzésen találkoznak szurkolóikkal, sőt focimeccset is játszanak a leglelkesebb drukkerek ellen.
Legfrissebb hírek

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
15 perce

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
56 perce

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
7 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
7 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
8 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
8 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
8 órája