Van Nistelrooy fél lábbal Spanyolországban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.07.16. 00:17
Címkék
Úgy tűnik, megvan a Real Madrid első idei igazolása, igaz, még nem teljesen hivatalos a tranzakció. A bundabotrányban született ítélet egyértelműen a Real kezére játszik, így Olaszországból többen érkezhetnek Fabio Capello gőzerővel készülő csapatához.
Ruud van Nistelrooy Madridba tart
Ruud van Nistelrooy Madridba tart
Ruud van Nistelrooy Madridba tart
Ruud van Nistelrooy Madridba tart
Ruud van Nistelrooy Madridba tart
Ruud van Nistelrooy Madridba tart
Ruud van Nistelrooy elhagyja a Manchester Unitedet, és a Real Madridhoz szerződik, már meg is egyezett a spanyol csapat vezetőivel – állítja az ibériai és az angol sportsajtó. A Manchester United először 18 millió eurót kért a korábbi holland (1999, PSV) és angol (2003, MU) gólkirályért, de Predrag Mijatovics sportigazgató csak 12 és 14 millió közötti összeget tudott félretenni erre a célra. Lapértesülések szerint a harmincesztendős holland csatár három évre írt alá a királyi gárdához, ez viszont még azért nem hivatalos, mert hiányzik a megegyezés a két egyesület között. „Tisztában vagyok vele, hogy Ruud el akarja hagyni a klubot, és azt is tudom, hogy a Real Madrid mellett a Bayern Münchentől és egy másik nagycsapattól is érdeklődtek iránta” – nyilatkozta egykedvűen Alex Ferguson, a MU edzője, aki azért nem izgatta magát, mert már tudta, hogy Jermain Defoe, a Tottenham csatára érkezhet a holland helyére, akiért visszautasíthatatlan, 22 millió eurós ajánlatot tettek a manchesteriek.

Köztudomású, hogy a skót mester nincs és nem is volt jó viszonyban Van Nistelrooyjal, az idei angol Ligakupa-döntőben is Louis Sahának szavazott bizalmat a holland helyett, és az élvonalbeli bajnokikon is rendre a kispadra ültette a sértődött gólgyárost. Miután a 38. fordulóban a Charlton ellen ismét kihagyta edzője, Van Nistelrooynál betelt a pohár, fogta magát, és egyszerűen hazament három órával a kezdő rúgás előtt. Ferguson mellőzése ellenére a 2005–2006-os szezonban 21 gólt szerzett, elérve a 150-es határt a MU játékosaként.

Amikor David Beckham Madridba igazolt, elsőként a holland tüntetett Fergusonnál, hogy a zseniális rúgótechinával megáldott középpályás nélkül sokkal kevesebb esélye lesz a gólszerzésre. Most megnyugodhat, hiszen megint ott lesz vele Beckham, így együtt bizonyíthatnak a spanyol fővárosban. Van Nistelrooyt egyébként Fabio Capello kifejezett kérésére szerződtetik, a tréner ugyanis Ronaldo mellé (vagy helyett) szeretne egy másik tapasztalt támadót, akire főleg csereként számítana a nehéz helyzetekben.

Akikre még szintén számíthat a drákói szigoráról híres olasz edző, az Emerson, Gianluca Zambrotta és talán Fabio Cannavaro. Predrag Mijatovics és segítője, Franco Baldini ugyanis az olasz bundabotrány ítélethirdetése után azonnal Torinóba utazott, hogy a három jelölttel megállapodjon. A másodosztályba visszasorolt Juventus játékosai hárommillió euró körül keresnének évente, de a tervezett szerződés hossza már nem egyezik ennyire, a legidősebb Cannavarót például csak két évre hívják, Emersont háromra, míg Zambrottát akár négy évig is foglalkoztatnák a madridiak. Olasz források szerint viszont elképzelhető, hogy Cannavaro a másodosztályban is hű marad a Juvéhez.

Röviden ejtsünk szót a felkészülésről is: a maestro háromezer méteres felmérőt tartott, amelyet tizenkét perc alatt kellett (volna) lefutnia az összes játékosnak, de ez csak négy embernek sikerült – Júlio Baptista, Jonathan Woodgate, Álvaro Arbeloa és Raúl Bravo volt jó formában. A kis túlsúllyal kocogó olasz Antonio Cassano már csak a zuhanyzóban érte utol társait, ő végzett az utolsó helyen, de azért a győztes Baptistának viccelődve elsütötte: „Legközelebb megelőzlek!” Cassano ígérete Ausztriában válhat valóra, mivel a jelenlegi keret hétfőn utazik Irdningbe, hogy a „sógoroknál” folytassa a tréningeket.
Legfrissebb hírek

Mégsem változik a Mexikó–Anglia nyolcaddöntő időpontja

Foci vb 2026
15 perce

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
30 perce

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
36 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
50 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
55 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
1 órája

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
1 órája

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik