Jó úton járnak a lányok

V. GY.V. GY.
2006.07.24. 01:46
Címkék
Hiába fogadkozott a vasárnapi mérkőzés előtt Guy Baker, az amerikai női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, hiába ígérte, hogy visszavágnak a péntek esti vereségért, Szilágyi Péter tanítványai ezúttal is leiskolázták a világ egyik legerősebb csapatának tartott amerikaiakat.
Drávucz Rita három gólig jutott
Drávucz Rita három gólig jutott
Drávucz Rita három gólig jutott
Drávucz Rita három gólig jutott
Drávucz Rita három gólig jutott
Drávucz Rita három gólig jutott

Míg pénteken védekezésből vizsgáztak jelesre Drávucz Ritáék, addig vasárnap már látványos támadásvezetésekre, az emberelőnyös helyzetek nagyobb százalékban történő kihasználására is futotta. Láthatóan jó úton halad a kínai Világkupára készülő magyar válogatott, erősödik, formálódik az együttes. Az erőre természetesen vasárnap délután is szükség volt, hiszen a „mázsás” amerikaiak ellen bizony nem könnyű kar- és lábtempóval felvenni a versenyt. Két mérkőzésből tehát kettőt nyertek meg a lányok, és reméljük, Kínában sem lesz másképp, bár akkor egy győzelemmel is elégedettek lennénk – a döntőben.

MAGYARORSZÁG - EGYESÜLT ÁLLAMOK 15–14
(4–4, 5–3, 2–4, 4–3)

Balatonfűzfő, 100 néző. V: Fekete B., Donauer
MAGYARORSZÁG: HORVÁTH P. – Valkay, DRÁVUCZ 3, STIEBER 3, Primász 1, Zantleitner, PELLE 6. Cs: Tóth II A., TOMASKOVICS 1, Benkő T., Tóth I A. 1, Takács, Szabolcs, Brávik. Szövetségi kapitány: Szilágyi Péter
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Fehér – PETRY 4, Lorenz 2, Villa 1, Wenger 2, Golda 1, Van Norman 2. Cs: Steffens 2, Cardenas, Figge, Windes 1, Gregorka, Craig, Armstrong. Szövetségi kapitány: Guy Baker
Gól – emberelőnyből: 14/6, ill. 11/6
Ötméteresből: 3/3, ill. 1/1

Mestermérleg
Szilágyi Péter:
– Két mérkőzésen voltunk jobbak az amerikaiaknál, ez mindenképpen növeli az önbizalmunkat.
Guy Baker: – Elmaradt a visszavágás, de ne feledjék, Kínában találkozhatunk.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
4 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
4 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
4 órája