Brüsszel, London, Barcelona

Ahhoz képest, hogy Európa legtöbb szurkolója szürke csapatemberként regisztrálhatta magában, Eidur Gudjohnsen igenis érdekes egyéniség. Kezdjük azzal, hogy papája, Arnór is profi focista volt, méghozzá nem is akármilyen! 1987-ben belga gólkirály lett, egyszersmind begyűjtve a bajnokság legjobbja címet is – nem csoda, hogy az előző két szezonhoz hasonlóan ekkor is bajnok lett az Anderlecht. Mielőtt azonban Arnór tizenhét évesen Belgiumba igazolt volna, megszületett a kisfia, az apa pedig később azt jelölte meg élete legnagyobb álmaként, hogy vele együtt játszhasson egyszer válogatott mérkőzésen…

„Mielőtt sétálni tudott volna, vagy megállni anélkül, hogy fogja az asztalt, már üvöltött velem, hogy gurítsam felé a labdát, hogy belerúghasson. Az is előny volt számára, hogy labdarúgók között nőtt fel, figyelve őket és tanulva tőlük. Cse-csemőként az Anderlecht csapatmenedzserének irodájában aludt, később az öltőzőben lófrált velünk együtt” – mesélt Arnór az ifjabb Gudjohnsen végzetéről. Amikor a família visszaköltözött Izlandra, Eidur azonmód klub után nézett, s alig 15 évesen már be is betonozta magát a Valur kezdőcsapatába, a helyi legendák szerint gyakorlatilag egyedül mentve meg a gárdát a kieséstől. Az „öreg” még egy évig szerette volna otthon játszatni a fiút, a PSV invitálása azonban túl izgalmas volt ahhoz, hogy Eidur ellent tudott volna állni neki. Eindhovenben aztán egy bizonyos Ronaldo nevű játékos mellé került a csatársorba, s minden meseszerűen alakult. 1996. április 24-én Tallinnban játszott az izlandi válogatott, és a meccs 62. percében Eidur Gudjohnsen első válogatottságán csereként szállt be – Arnór Gudjohnsent váltva, aki a fia homlokára nyomott csókkal adta át a helyét. Együtt azonban sohasem játszottak. Eidur ugyanazon év őszén eltörte a bokáját, s a szezon végén a PSV útjára is bocsátotta, mire felépült, a papa befejezte pályafutását, úgyhogy elmaradt a Gudjohnsen–Gudjohnsen összjáték.

Úgy tűnt, a sérüléssel és a kényszerű hazaigazolással idejekorán véget ért Eidur ígéretes karrierje, de 1998 nyarán a Bolton akkori menedzsere, Colin Todd látott fantáziát az ismét egészséges ifjúban, és Angliába vitte. Jó húzás volt. Az 1999–2000-es idény volt a fénypont: temérdek góljával egészen az elődöntőig tolta a Wanderers szekerét az FA- és a Ligakupában is. A Chelsea irányítását akkoriban átvevő olasz Gianluca Vialli azonmód kihasználta a Bolton financiális gyengeségét, és négymillió fontért megszerezte az izlandit, aki aztán a holland Jimmy-Floyd Hasselbaink mellett 23 gólt gyártott le első londoni évében. A továbbiakban már nem ment minden ilyen csodálatosan, 2003 elején például azzal is magyarázta pocsék formáját, hogy öt hónap alatt 400 ezer fontot vert el különböző kaszinókban.

Ehhez jött még, hogy Roman Abramovics megvette a Chelsea-t, s nyakra-főre érkeztek a csatárok a Stamford Bridge-re. Gudjohnsen valahogy mégis mindig bekerült a csapatba, ha máshogy nem, hát középpályásként. Viszont Michael Ballack és Andrij Sevcsenko érkezése még kevesebb lehetőséget engedélyezett volna neki a következő idényben, de ő ezt már nem várta meg, a Henrik Larsson helyére aktív cserecsatárt kereső, friss Bajnokok Ligája-győztes Barcelona ajánlatán kapva a Camp Nouba szerződött. Az ügylet érdekessége amúgy, hogy a Chelsea kivételesen keresett egy eladott játékosán, mert a Barca több mint nyolcmillió fontot utalt át – amelynek egy része a Boltonnak jár, hiszen a Wanderers anno leleményes módon magának kérte a későbbi átigazolási összeg bizonyos hányadát.

Gudjohnsennek a Barcában nem lesz tuti helye, de sokat segíthet ügyén, hogy José Mourinhónak hála, már középpályásként is bevethető. A manapság mindennél többre becsült sokoldalúság pedig igen hasznos az óriásoknál alkalmazott rotációs szisztémában, azaz akár csatárként, akár fedezetként, de bizonyosan sokszor látjuk majd a pályán gránátvörös-kék mezben.

Jobb vele, mint ellene

Carles Puyol, a Barcelona csapatkapitánya érthetően megkönnyebbült a transzfer hallatán: „Játszottam már ellene, kiváló játékos. Nagyon erős, gyors, gólokat készít elő és szerez, nagyon jól fog jönni nekünk. Olyan játékos, aki a pálya közepén és a támadósorban is tud játszani.”
Txiki Beguiristain, a katalánoknál jelenleg futballigazgatóként dolgozó egykori sztár is csak dicsérő szavakkal illette az új szerzeményt: „Ő volt az első számú célpontunk. Erős játékos, harcos, ügyes, és hajlandó feláldozni magát a csapatért.”