Lékó sikeresen kezdett

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2006.07.30. 00:28
Címkék
A címvédő Arkadij Naiditsch ellen ült asztalhoz szombaton Lékó Péter a dortmundi szupertorna első fordulójában. Az egykori lett nagymester hatalmas meglepetésre nyerte meg a tavalyi viadalt, ráadásul úgy, hogy a magyar ranglistavezetőt is legyőzte.
Az idei tornán tehát már a nyitó napon megadatott a visszavágás lehetősége. A feltételek kiválóak voltak, a szegedi nagymester irányíthatta a világos figurákat.Lékó hamar térelőnyre tett szert, de a német színekben versenyző Naiditsch jól szervezte meg a védelmét, és sokáig úgy tűnt, hogy el tudja érni a döntetlent. Aztán az időzavar közeledtével felgyorsultak az események. A nagy tempóban a világos haderő mindent elsöprő támadást indított, erre pedig már nem volt ellenszere a másodhúzónak. Lékó gyalogjai ellenállhatatlanul nyomultak előre, és végül a 34. lépésben Naiditschnak fel kellett adnia.Döntetlennel kezdett a gerincbetegségéből gyógyulgató Vlagyimir Kramnyik. A klasszikus sakk világbajnoka az izraeli Borisz Gelfanddal osztozott a ponton.A második fordulóra vasárnap kerül sor, Lékó Péter ezúttal a sötét bábukat vezetheti, ellenfele a négyszeres orosz és ötszörös olimpiai bajnok Pjotr Szvidler lesz.NEMZETKÖZI SZUPERTORNA, DORTMUND
Átlagértékszám: 2720, XIX. kategória. 1. forduló: Lékó Péter (magyar, 2738)–Naiditsch (német, 2664) 1:0, Adams (angol, 2732)–Aronjan (örmény, 2761) döntetlen, Zsobava (grúz, 2651)–Szvidler (orosz, 2742) 0:1, Gelfand (izraeli, 2729)–Kramnyik (orosz, 2743) döntetlen

4. MARX GYÖRGY-EMLÉKVERSENY, PAKS
Átlagértékszám: 2622, XV. kategória. 1. forduló: Berkes Ferenc (magyar, 2601)–Almási Zoltán (magyar, 2672) 0:1, Ács Péter (magyar, 2520)–Harikrisna (indiai, 2682) 0:1, Vang Jue (kínai, 2626)–Jefimenko (ukrán, 2632) döntetlen. 2. forduló: Almási–Ács döntetlen, Vang Jue–Berkes döntetlen, Jefimenko–Harikrisna döntetlen. Az állás: Almási és Harikrisna 1.5-1.5 pont, Vang Jue és Jefimenko 1-1, Berkes és Ács 0.5-0.5
Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
11 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
33 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
1 órája