Sörrel bukott le Landis?

B. M.B. M.
2006.07.30. 00:28
Címkék
A friss Tour de France-győztes Floyd Landis A-doppingpróbája ugyan pozitív lett a körverseny 17. szakasza után, ám a kerekes ragaszkodik ahhoz, hogy a kemény edzéseknek köszönhetően, megérdemelten dolgozta le nyolcperces hátrányát és nyert végül.
Vizeletmintájában ugyan-akkor a tesztoszteron és az epitesztoszteron aránya a normál érték tizenegyszerese, a megengedett majd’ háromszorosa volt.Landis elmondta, összesen kilenc alkalommal tesztelték a Touron, és nyolcszor semmi gond sem volt a mintájával. „Nem kedvez a helyzetemnek, hogy pont azon a szakaszon adtam az ominózus mintát, amikor sokak által hihetetlennek vélt teljesítményt nyújtottam” – jegyezte meg.Orvosa hozzátette, hogy a verseny közben eleve nem lenne értelme tesztoszteront szedni, hiszen annak hosszú távú izomnövelő hatásai vannak. „Sok minden okozhatta ezt az eredményt, szennyeződhetett vagy megsérülhetett a minta, de akár a Floyd által előző este a rosszul sikerült szakasz feletti bánatában elfogyasztott whiskey és sör is lehetett” – így Brent Kay.Természetesen a hétszeres Tour-győztes Lance Armstrong, Landis korábbi csapattársa is megszólalt az ügyben. „Míg Floyd velünk volt, semmit sem láttunk, ami a legkevésbé is gyanús lett volna. Az azonban érdekes, hogy ez ugyanaz a doppinglabor, amelyik engem is megpróbált befeketíteni, aztán elbújt a független vizsgálat elől.”
Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
16 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
20 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
51 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája