Patrick Vieira: Inter

K. A.K. A.
2006.08.02. 01:52
Címkék
A Juventus másodosztályba való visszasorolása után az olasz sajtóban arról cikkeztek, hogy a három sztárlub – a Barcelona, az Internazionale és a Real Madrid – vezetői titokban megegyeztek, és elosztották egymás között a torinói csapat ászait. Most beigazolódott a feltevés helyessége, hiszen a Juventus francia középpályása, Patrick Vieira ma ír alá négyéves szerződést az Internél – Gianluca Zambrotta és Lilian Thuram már aláírt Barcelonában, és ugyanezt tette Fabio Cannavaro és Emerson is a Realnál. Vieira kilenc szezon után hagyta ott az Arsenalt, amikor 2005-ben a Juventusba igazolt, ám a „zebráknál” mindöszsze egy idényt játszott. Miután a németországi vb-n kétszer a meccs legjobbjának választották – a többi találkozón is kiválóan teljesített –, várható volt, hogy jobbnál jobb ajánlatokkal bombázzák majd a szenegáli születésű futballistát. „A keddi volt Vieira utolsó napja a Juventus játékosaként, szerdán aláírja a szerződését, és négy évre elkötelezi magát az Internazionaléhoz“ – nyilatkozta a klub honlapján Massimo Moratti, az Inter tulajdonosa.
Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
6 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
9 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
10 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
22 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
29 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
38 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája