Király Gábor védett egy nagyot

F. Z.F. Z.
2006.08.06. 02:37
Címkék
Az angol másodosztály első fordulójában a West Bromwich 2–0-ra nyert a Hull City ellen. Gera Zoltán kezdőként kapott játéklehetőséget, és jól is játszott. Többször is helyzetbe került, de előbb közeli fejesét védte bravúrral a vendégek kapusa, majd ziccerben a kapu fölé lőtte a labdát. A 78. percben, 1–0–s hazai vezetésnél Gera Zoltánt lecserélték, helyére Darren Carter állt be a hátralévő időre.
„Nagyon fontos volt számunkra a jó kezdés – mondta Gera Zoltán. – Olyan remek teljesítményt nyújtott a csapat, hogy az első félidő után több góllal vezethettünk volna. Azzal a játékkal, amit negyvenöt percig bemutattunk, bárki ellen lesz esélyünk a győzelemre.” Király Gábor és a Crystal Palace is tökéletesen kezdte az idényt, tekintve, hogy a londoniak az Ipswich Town otthonából hozták el a bajnoki pontokat. „Az első félidőben nagyon nem találtuk a játékunkat, az Ipswich jobban futballozott – mondta Király Gábor. – A gólról nem tehettem, a hazaiak csatára megnyert egy fejpárbajt, majd teljesen egyedül vezette rám a labdát, és közelről bepasszolta a kapufa mellé. ” A szintén a Crystal Palace-ban futballozó Torghelle Sándor nem került a londoniak utazó keretébe. Buzsáky Ákos (Plymouth), Gyepes Gábor és Rósa Dénes (Wolverhampton) sem játszott.
Legfrissebb hírek

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 perce

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Egyéb egyéni
5 perce

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
14 perce

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
35 perce

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
47 perce

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
48 perce

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
53 perce

A grúzok egy, az északírek két kihagyott helyzetig jutottak

Minden más foci
1 órája