Eget rengető Barca-hajrá

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2006.08.11. 01:47
Címkék
Az Egyesült Államokban túrázó Barcelona szerda esti edzőmeccsén parádésan hajrázott: a 84. percben még 4–1-et mutatott az eredményjelző a mexikói ellenfél javára, a lefújáskor azonban már 4–4 állt a táblán. A spanyol játékosoknak ez aznap már a második nagy kalandjuk volt…
A Reliant Stadionba kilátogató több mint 70 ezer szurkoló lehetett szemtanúja a kisebbfajta csodának, amelyet a Barcelona véghezvitt az FC Americával szemben. A Houstonban rendezett találkozó rémálomszerűen kezdődött a katalánok számára, hiszen a szünetre már háromgólos (1–4) hátrányt „szedtek össze”, és sokáig úgy tűnt, nem is tudják ledolgozni, hiszen hat perccel a rendes játékidő letelte előtt még mindig megvolt a három gól mínusz. Ekkor indult el a Barca-henger: előbb Javier Saviola, majd Ronaldinho, végül Samuel Eto’o talált be a mexikói kapuba, és a spanyolok hét (!) perc alatt behozták már-már reménytelen lemaradásukat.

A Barcelona futballistái azonban nemcsak a houstoni dráma izgalmairól mesélhetnek majd unokáiknak az amerikai túra kapcsán, hanem a szerdai nap másik ritka kalandjáról, a NASA nemzetközi űrállomásán tett látogatásukról is. Az együttes tagjainak ugyanis olyan élményben lehetett részük, amely egy átlagos ember életéből biztosan kimarad: a sztárfutballisták betekintést nyerhettek az amerikai űrközpont működésének rejtelmeibe.

Mi több, Frank Rijkaard vezetőedző három játékosával, Carles Puyollal, Ronaldinhóval és Xavival együtt arra is lehetőséget kapott, hogy élő videotelefon segítségével három, éppen „fent” tartózkodó űrhajóssal is beszélgessen. A szokatlan dialógus során az egyik asztronauta akrobatikus, a súlytalanságot kihasználó trükköt mutatott a földi labdazsonglőröknek, mire viszonzásképpen a láthatóan remekül szórakozó Rijkaard meghívta az űrhajósokat egy Barcelona-meccsre.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
59 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája