Megyeri út, az első állomás

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2006.08.12. 00:36
Címkék
Csütörtök óta Tatán edzőtáborozik az Európa-bajnokságra készülő utánpótlás-válogatott. Róth Antal együttese, amely épphogy lemaradt a kontinensviadalról, jövő szerdán vág neki az újabb selejtezősorozatnak. Első ellenfele Finnország lesz, a második pedig Oroszország.
Priskin Tamás még nem futott be a tatai edzôtáborba
Priskin Tamás még nem futott be a tatai edzôtáborba
Németh Ferenc
Priskin Tamás még nem futott be a tatai edzôtáborba
Priskin Tamás még nem futott be a tatai edzôtáborba
Priskin Tamás még nem futott be a tatai edzôtáborba
Németh Ferenc
Priskin Tamás még nem futott be a tatai edzôtáborba
Egyelőre ez a két rivális a biztos, harmadik vetélytársával akkor mérkőzhet meg a csapat, ha a hármas csoport élén zár. Ez esetben egy másik csoportgyőztest kellene felülmúlnia, és akkor máris kezdődhet a felkészülés a 2007-es Eb-re.

Persze ennyire még ne szaladjunk előre, maradjunk Tatán. A csütörtöki érkezést követően pénteken két gyakorláson vettek részt Vadócz Krisztiánék, s ugyanez a program szombaton is. Vasárnap csak délelőtt kell izzadniuk a fiataloknak, délután kimenőt kapnak. Ha minden jól megy, mire a játékosok visszatérnek a táborba, Priskin Tamást is üdvözölhetik. Amint arról beszámoltunk, a szerdán Watfordba igazoló támadó még nem kapott eltávozási engedélyt újdonsült klubjától – bízzunk benne, hogy az angolok hamar bizonyítják, valóban úriemberek, és hazaengedik a játékost.

Péntek délután az egyaránt kisebb sérüléssel bajlódó Vermes Krisztián, Máté Péter, Bank István és Varga Róbert szereplése is kérdéses volt; szombat délelőttre derül ki, hogy a négy futballista gyors felépülésére, vagyis a szerdai játékára van-e esély. Vermesen kívül Vaskó Tamás, Sándor György és Tisza Tibor is hazai pályán szerepelhet, a finneket ugyanis a Megyeri úton fogadja a legutóbbi itthoni tétmérkőzését, az Olaszország elleni találkozót 15 ezer drukker előtt megvívó csapat. Akkor ingyenes volt a belépés, ezúttal 2000 forintot kell fizetni a jegyekért – a 18 órakor kezdődő selejtező után másfél órával remélhetőleg sokan mondják majd: ennyit bőven megért a meccs. ---- B ---- B
Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
22 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája