Vanczák Vilmos Belgiumban

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2006.08.12. 00:37
Címkék
Csütörtök délelőtt Belgiumba utazott Vanczák Vilmos, az Újpest FC 14-szeres válogatott védője, hogy szerződtetésének részleteiről tárgyaljon a klub vezetőivel.
Miután a felek mindenben megegyeztek, a 23 esztendős labdarúgó aláírta szerződését. Mivel Vanczák 2011-ig az Újpest kötelékébe tartozik, a megállapodás szerint egy évre kölcsönbe került a belga együtteshez. A szerződésben szerepel egy kitétel, hogy ha az újpest és a válogatott védő augusztus 31-ig megfelelő ajánlatot kap, távozhat a Sint-Truidentől. Ezek szerint a korábban a Bolton Wanderersszel is hírbe hozott játékos korántsem biztos, hogy Belgiumban tölti a következő esztendőt, bár az Újpest hivatalos honlapján úgy nyilatkozott, segíteni kívánja a feltehetőleg a kiesés ellen harcoló csapatát.„Az edzőmtől tudom, hogy az egyhetes beilleszkedési periódust követően a kezdőcsapatban számít rám – mondta a védő. – Tudok a két klub közötti megállapodásról, bár én úgy készülök, hogy Belgiumban maradok.”Nos, Vanczák Vilmos szombat este mégiscsak hazatér, hogy hétfőn csatlakozzon Bozsik Péter válogatott keretéhez, amely szerdán barátságos mérkőzést játszik Grazban Ausztriával. A találkozót követően csütörtökön jelentkezik a Sint-Truidennél, amely meglehetősen gyengén kezdte a bajnokságot. Az előző szezon bajnokától, az Anderlechttől elszenvedett 4–2-es vereséget követően a Monstól is kikaptak 2–0-ra, és így a 14. helyen szerénykednek.
Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
1 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
14 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
27 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
38 perce

Igazolta a papírformát a Leverkusen, elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
49 perce

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
52 perce

Futbóliáról a Magas-Tátrában

Magyar válogatott
1 órája

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik