Üllői út: békés tüntetés

Az összefogás napja. Ez volt a szlogenje annak a felhívásnak, amely hangsúlyozottan békés tüntetésre invitálta a ferencvárosi szurkolókat. Már délben érzékelni lehetett az egykori Fradi étterem előtti területen, hogy itt készül valami. A rendőrség kordonokat állított fel, a Könyves Kálmán körút és az Üllői út sarkán egy rendőrségi kisteherautó álldogált, amelynek a tetejéről később egy kamera figyelte az egybegyűlteket. A harangszóval egy időben néhány mezbe öltözött fiatal már ott sürgött a stadionhoz vezető két metrókijárat közötti részen, ahol egy IFA parkolt le – ennek platójáról hangzottak el a beszédek.

Az időjárásnak nem volt szimpatikus az összejövetel. Két órakor esni kezdett az eső, az addigra ötszáz főnyire duzzadó tömeg nagy része próbált menedéket keresni. Mielőtt az első felszólaló a platóra lépett volna, a hangszórókból, az immár huszonhárom éves István, a király című rockopera slágerei teremtettek hangulatot. „Rabok legyünk vagy szabadok?” – hallatszott Vikidál Gyula hangja, de a jelenlévők stílszerűnek érezték Szörényi Levente dalát is: „Segítsetek! Segítsetek!”

Nem sokkal kettő után a ferencvárosi szurkolók képviselői kezdték el a beszédek sorát. Röviden összefoglalható, kik vezették a népszerűtlenségi toplistát szombat délután az Üllői úton. Ináncsy Miklós elnök neve bármikor, bármilyen összefüggésben elhangzott, a tömeg fütyült, pfujolt, és válogatott szitkokat szórt a klubvezető fejére. Rajta kívül az elődje, Furulyás János volt a fő ellenség, és Maglódi Lajos, a Ferencváros elnökségi tagja, a kézilabda-szakosztály vezetője is kapott szépen. E trió mellett a képzeletbeli dobogón helyet szoríthatunk Kisteleki Istvánnak, és joggal feltételezhetjük, hogy ha az MLSZ elnöke felbukkant volna a Fradi-pálya közelében, a szurkolók aligha maradtak volna higgadtak.

A fanatikusok között feltűnt Stadler József is, a börtönből nemrég szabadult vállalkozó, egykori akasztói klubtulajdonos, aki sikerei idején is rendkívül szoros kapcsolatot ápolt a Ferencvárossal. Most sállal a nyakában hallgatta a beszédeket. Akik felismerték, ölelgették, simogatták az egykori juhászembert, s amikor az egyik drukker azt mondta neki, „Józsi bácsi, jöjjön, és mentsen meg minket”, Stadler mosolyogva így reagált: „Rendben, de ahhoz meg kell erősödnöm egy kicsit, ám ha lesz újra pénzem, ígérem, jövök...”

Közben a platón a klubelnök felelősségét firtatta Kopeczky Lajos, az egykori televíziós szakember és Kű Lajos, a kilencvenes években Belgiumba költöző ferencvárosi játékos, aki amellett, hogy igazságot követelt egykori csapatának, valamiért a 64 vármegyét is fontosnak érezte szóba hozni. Erre valaki megjegyezte, az összefogás napjára érkeztek ferencvárosi szurkolók a Felvidékről is, hát vastaps fogadta őket.

És ha már a népszerűtlenségi toplistáról szó esett, e helyütt említsük meg, kik voltak azok, akiket kitörő lelkesedéssel fogadtak a zöld-fehérek rajongói. Nos, Nyilasi Tibor vagy éppen Simon Tibor neve egyet jelentett a garantált sikerrel és az éljenzéssel, de megható volt látni a klubház sarkában jelen lévő Dalnoki Ildikót – amikor édesapja került szóba, hosszasan dübörgött a taps. A jelenlévők megtapsolták a ki tudja, hogyan szóba kerülő Grosics Gyulát és Várhidi Pált is, noha a szónok utóbbi nevéhez hozzátette: „Igaz, ő újpesti...”

A legnagyobb őrjöngés persze akkor rázta meg a környéket, amikor fél négy körül a stadionhoz érkezett a ferencvárosi játékosokat szállító, a jelenlévőket hangos dudaszóval ünneplő csapatbusz. „Hajrá, Fradi! Hajrá, Fradi!” – üvöltött a kórus.

Néhány perccel később a délután legnagyobb ovációját kiváltva a csapatkapitány Lipcsei Péter lépett a teherautó platójára. A klub mellett a másodosztályban is kitartó futballista csak néhány másodpercet töltött el a szónoki emelvényen („Elnézést, mindjárt mennem kell melegíteni..”), és a labdarúgó annyit mondott: azt szeretnék, ha a ferencvárosi hívek őket sportszerűen biztatva mutatnák, hogy van bennük tartás.

Aztán a szurkolók szép lassan elindultak a tribünök felé, és a melegíteni induló csapatot több ezren üdvözölték – ilyenre az elmúlt években nem volt példa...

---- S ---- M