Kis vakrepülésben remek

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2006.08.19. 00:15
Címkék
A jutaspusztai körversennyel elkezdődött az idény legrangosabb hazai viadala, a Hungarian Baja.
Nagy a forgalom mostanában a jutaspusztai lőtéren: nemrégiben a ralisok rótták itt a kilométereket, ezen a hétvégén a terepralisok vették át az uralmat. A közönség lelkesedése azonban lankadatlan, nem csoda, ezek a terepjárók másképp viselkednek, másképp ugranak, mint a raliautók. Kis Sándor az első körben csak autókrosszos múltjának köszönhette, hogy nem vette el a gázt az ugratók előtt, mert látni bizony nem sokat látott. A rendezők ugyanis az izgalmak fokozása érdekében fordított sorrendben rajtoltatták el a mezőnyt, a legjobbak a végén indultak. Ennek következtében Kis Sándor az égadta világon semmit sem látott az első körben, úgyhogy afféle vakrepülést végzett. De így sem lehetett sokkal lassúbb, mint tiszta látási viszonyok között, mert végül ő érte el a legjobb időeredményt. Kis egyébként mostanában nagyon lendületben van: az országos bajnokságban vezeti az összetett pontversenyt, nemrégiben pedig második lett a dél-afrikai Világkupa-viadalon. De hogy a többiekről is essen szó: a cseh Jozef Sykora ezúttal is kitett magáért, bár bevallása szerint nem szereti az ilyen poros, kanyargós pályákat, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy megszerezze a második helyet Gál István előtt. Érdekesség, hogy a Szalay Dakar Team két autóval is képviselteti magát, az egyiket a megszokott Dakar-kettős, Szalay Balázs és Bunkoczi László irányítja – ők a harmadik legjobb magyarként értek célba –, a másikat egy furcsa pár: a korábbi kiváló teniszező Noszály Sándor és a raliból erre a hétvégére átruccanó bajnok navigátor, Bahor Bea. Ők az amatőrkategóriában egyelőre csak szokják a terepet és a közös munkát.Hungarian Baja, az ob 6. futama, Veszprém
Abszolút sorrend. Autósok: 1. Kis Sándor, Czeglédi Péter (RTL Motorsport, Nissan Pick-Up) 8:03, 2. J. Sykora, M. Sykora (szlovák, Mitsubishi Pajero) 8:06, 3. Gál, Oroszlán (Art Off Road Club, G. Baba Proto) 8:17. Motorosok: 1. Jaroslav Katrinák (szlovák, KTM) 7:17, 2. Naudet (francia, KTM) 8:01, 3. Zahn (német, KTM) 8:36
Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
6 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
20 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
26 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
28 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
56 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája