Egy újabb gólpasszt remél

F. Z.F. Z.
2006.08.21. 23:47
Címkék
Kedd este két mérkőzéssel folytatódik az angol Premier League küzdelemsorozata: a második fordulóban a Watford a West Hammet, a Tottenham pedig a Sheffield Unitedet fogadja. Mindkét hazai együttesnek van javítanivalója saját közönsége előtt, hiszen a „darazsak” az Evertontól szenvedtek 2–1-es vereséget, míg az észak-londoniak a Bolton otthonában kaptak sima zakót (2–0). Priskin Tamás, a Watford magyar csatára különös izgalommal várja a West Ham elleni mérkőzést, mivel ezen a bajnokin mutatkozhat be hivatalosan a klub szurkolói előtt. „Ma csak egy edzésünk volt, mert itt ez a szokás, a meccs előtti napon csak egy tréning van. Szerintem a kezdőcsapat nem változik a szombatihoz képest, ami azt jelenti, hogy feltehetően a kispadon ülök majd. Remélem, hogy becserél az edző, és egy kicsivel több időt lehetek majd a pályán, mint Liverpoolban” - mondta a 19 éves támadó, aki első angol élvonalbeli meccsén 12 percet játszott, de ennyi idő is elegendő volt számára egy gólpasszhoz. Priskin Tamás szerint a Watford nagyon elszánt lesz és arra törekszik majd, hogy bármi áron megszerezze első Premier League-beli győzelmét. „Menni fogunk, mint az ördögök, mert muszáj nyerni. A következő fordulóban a Manchester Unitedet fogadjuk, így égetően fontos, hogy legyen három pontunk az előtt a meccs előtt” – fogalmazott a csatár.Ami a Tottenhamet illeti, Fülöp Márton, a Hotspurs magyar kapusa ezúttal sem lesz kerettag a Sheffield elleni mérkőzésen. Helyette ismét is a 30 éves cseh Radek Cerny ül majd a kispadon Paul Robinson tartalékaként.
Legfrissebb hírek

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Egyéb egyéni
4 perce

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
13 perce

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
35 perce

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
46 perce

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
47 perce

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
52 perce

A grúzok egy, az északírek két kihagyott helyzetig jutottak

Minden más foci
1 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
1 órája