Edző nélkül a Hannover

K. A.K. A.
2006.08.31. 01:20
Címkék
Három forduló elteltével elköszönt az első edző a Bundesligától: távozott a Huszti Szabolcsot is soraiban tudó Hannovertől Peter Neururer. Meglepő lehet a csere, hiszen a gyengén rajtoló gárda (három forduló után pont nélkül) elöljárói vasárnap még megerősítették pozíciójában a trénert, ám két nappal később, az edző döntése nyomán elváltak útjaik.Nem járt rosszul a leköszönő mester, ugyanis információnk szerint 800 ezer euró (216 millió forint) „bánatpénzt” kap. Mindez azért érdekes, mert szerző désében volt egy záradék, amely arról szólt, hogy ha télen nincs az első tízben a csapat, akkor meneszthetik úgy, hogy csak 150 ezer euró (40 millió forint) végkielégítést fizetnek neki. Az 51 éves szakember nem várta meg a telet, sőt még az őszt sem, és a teljes összeggel távozott.Már vannak jelöltek a kispadra, méghozzá a belga Eric Gerets, a svájci Christian Gross, a dán Michael Laudrup és Bruno Labbadia személyében. A döntésig a korábbi asszisztens, Thomas Kristl vezeti az edzéseket.
Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
23 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
53 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
57 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a hajrára fordulva még mindig vezetnek két góllal a norvégok

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája