Vastaps után füttykoncert

B. R.B. R.
2006.08.31. 01:20
Címkék
Magyar szempontból igen roszszul kezdődött a négyesfogat-hajtók aacheni világbajnoksága. Az első számban, a díjhajtásban a szerdán bakra ülő két magyar, az újonc Bárdos Attila, valamint Dobrovitz József is a magyar hajtók hírnevéhez méltó gyakorlatot mutatott be.
A díjhajtás során a bírák a fogatok, a lovak és a hajtók küllemét egyaránt vizsgálják, de a legfontosabb természetesen a feladatok minél tökéletesebb bemutatása, a precíz és harmonikus mozgás. Bárdos és Dobrovitz teljesítményét az aacheni Lovas Világjátékok magas színvonalú versenyein edződött, szakértő közönsége felállva, hatalmas tapssal jutalmazta. A pontozóbírók viszont sajnos igazolták az egyéni címvédő, csütörtökön színre lépő Lázár Zoltán előzetes félelmeit, ugyanis a valós értéküknél érezhetően alacsonyabb pontokkal „honorálták” a mieinket. A helyszínen tartózkodó magyarok szerint az egyelőre hetedik Bárdos Attilát is lepontozták, ám az igazi felzúdulás a szerdai versenynap utolsó versenyzőjét, Dobrovitz József „lehúzását” követte. A 2004-es kecskeméti világbajnokság egyéni hetedikje a szemtanúk szerint élete egyik legjobb hajtását produkálta, de a pontozók nem adták meg az őt megillető magas értéket, amellyel nyilvánvalóan vezette volna a versenyt. Az aacheni stadion közönségének dörgő tapsa kísérte a kikocogó Cinkost, Felhőt, Délceget és Sagelt, illetve Dobrovitz Józsefet. Amikor azonban az eredményjelzőn megjelent a lipicai négyest és Dobrovitzot a negyedik helyre rangsoroló pontszám, a nézők hosszú percekig tartó, lovasversenyen példátlan füttykoncerttel illették a bírákat. Egyébként hazánkat – és a magyar fogathajtósportot – Aachenben nem képviseli magyar zsűritag. Jelenleg a belga Gert Schrijvers áll az élen, ám a csütörtökön színre lépő mezőny második felében van a két évvel ezelőtti kecskeméti világbajnokság két, ellenkező előjelű hőse. A második csoportban kezdi meg a küzdelmet a két hete egyéni vb-címvédő Lázár Zoltán, nem sokkal utána pedig következik a hazaiak kedvence, a világbajnoki címétől a közelmúltban – egyik lovának szervezetében talált doppingszer miatt – megfosztott német Michael Freund.
Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
10 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
12 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
35 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája