Az elnyűhetetlen átlövő

B. A., S. J.B. A., S. J.
2006.09.01. 00:17
Címkék
Kilenc évvel ezelőtt, 1997-ben szerződött Németországba a Loki-tábor nagy kedvence, Csapó Erika. A 39 esztendős átlövő az idén tavasszal úgy tervezte, hogy hazatérése után legfeljebb nézőként lesz ott a meccseken, ám egy beszélgetés alaposan megváltoztatta az életét.
Csapó Erika (balra) Derecskén sem lazít, nem az a típus
Csapó Erika (balra) Derecskén sem lazít, nem az a típus
Csapó Erika (balra) Derecskén sem lazít, nem az a típus
Csapó Erika (balra) Derecskén sem lazít, nem az a típus
Csapó Erika (balra) Derecskén sem lazít, nem az a típus
Csapó Erika (balra) Derecskén sem lazít, nem az a típus

Az örökifjú Csapó Erika, a 129-szeres válogatott átlövő a másodosztályú Tajtavill-Derecske játékosaként készül az új szezonra, s a hajdú-bihari csapatnak jelentős célja van: fel akar jutni az NB I-be. Edzője, Köstner Vilmos a tavasszal találkozott egyik kedvenc tanítványával, s először csak a régi nagy sikerekről, a DVSC-vel elért két EHF-kupa-győzelemről beszélgettek. Aztán a jelenleg Derecskén dolgozó szakember megkérdezte Erikát, lenne-e kedve az NB I B-s csapatban játszani.

„Először viccnek hittem a dolgot, de Vili beültette a bogarat a fülembe – mondta az egykori válogatott átlövő. – Tulajdonképpen már akkor eldöntöttem, hogy belevágok. Remek közösségbe kerültem, bár a csapat átlagéletkora először riasztóan alacsonynak tűnt számomra. Imádom a fiatalokat, van céljuk, és akarják is a sikert. Németországban az utóbbi években sokat csalódtam az ifjú titánokban, szerencsére a magyar lányok egészen mások. Amikor beléptem az öltözőbe, elkezdtem sorban bemutatkozni, de szóltak, hogy ne hülyéskedjek, tudják, ki vagyok. Pedig néhányan a gyerekeim lehetnének, hiszen még nem is éltek, amikor 1987-ben bajnokságot nyertem a Lokival. Most a nagyobbik lányommal, Rebekával járnak szórakozni…”

A Derecske keményen készül az új szezonra, hiszen jövőre már az első osztályban akar szerepelni. Csapó Erika maga is meglepődött, milyen jól bírta az alapozást. Igaz, kisebb sérülése miatt kénytelen lesz kihagyni a szombati, derecskei Speed 99-kupát, de egy héttel később, a bajnoki rajton ott akar lenni a csapatban.

„Inkább az ízületeim sínylik meg a kemény edzéseket, most éppen pihenek, de az első fordulóban már játszani szeretnék – mondta az átlövő. – Nem ismerem a hazai másodosztályt, de biztos vagyok benne, hogy ennyi munka után megnyerjük a bajnokságot. Hogy az első osztályban játszanék-e? Ez még odébb van, s ha az eszemre hallgatok, azt mondom, hogy nem, hiszen a héten nyílt meg a nagyméretű cipőket forgalmazó boltom Debrecen belvárosában, s azzal is kellene foglalkoznom. Az új kihívások viszont mindig érdekeltek, úgyhogy nem tudom, mit hoz a jövő.”

Többmilliós banki segítség

Egyéves szponzori megállapodást kötött az FTC EHF-kupa-győztes, bajnoki ezüstérmes női együttese és az országos sporttámogatási programját újabb fontos elemmel gazdagító Budapest Bank, a férfi MK névadója. Az egyezséget Maglódi Lajos, a csapat ügyvezető igazgatója és Plank Gábor, a bank vezérigazgató-helyettese írta alá. Mindketten arról beszéltek, ha továbbra is kiemelkedően eredményesek lesznek a ferencvárosiak, azzal kiérdemelhetik a névadó szponzor további bizalmát és hosszabb távra szóló támogatását.

Kökény Bea, a csapat menedzsere és utánpótlás-szakágvezetője, Kirsner Erika csapatkapitány és Németh András vezetőedző egyaránt azt emelte ki, hogy a jövőt a fiatal tehetségek felkutatásában és tudásuk kiteljesítésében látó szakosztály ezzel a megállapodással révbe ért. A Budapest Bank-FTC éves költségvetésének (becslésünk szerint 110–120 millió forint) mintegy harmadát állja a névadó szponzor, s ezzel megoldódnak a korábbi gondok (a játékosok rendszeres fizetése, utazások az európai kupamérkőzésekre, adósságok), valamint az eddigieknél nyugodtabb körülmények között folyhat a szakmai munka, az építkezés a vetélytársaihoz képest rövid kispadú csapatban.
Legfrissebb hírek

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
12 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
14 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
15 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
26 perce

A szünet után nyílni kezdett az olló Ferizajban

Kézilabda
30 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
43 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
53 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
58 perce