A bajnokság állása
SZURKOLÓI FÜZET (letölthető)
Fordulóról fordulóra 2005-2006
Góllövőlista
Bajnoki adatbank
Átigazolási körkép
Csapat- és játékos-statisztika
Bajnoki múlt
NB II
NB III
MAGYAR KUPA, 2005-2006
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Két mérkőzés lett a fél évből
Két mérkőzés lett a féléves pályabetiltásból: az Újpest fellebbezése nyomán a Sport Állandó Választott Bíróság jelentősen mérsékelte a klubra szurkolói rendbontása miatt kirótt büntetést.

M. Németh Péter
Az MTK ellen Bede Ferenc játékvezetô nagy bajban volt ? vele ellentétben az Újpest simán megúszta

M. Németh Péter
Az MTK ellen Bede Ferenc játékvezetô nagy bajban volt ? vele ellentétben az Újpest simán megúszta
Az NSO ajánlja:
Így viszont igencsak érdekes helyzet állt elő: a sors szeszélye folytán az Újpest csupán két hazai találkozót játszik albérletben, a Budai II. László Stadionban. Igaz, a sorsolás szerint a Győr ellenit is ott kellett volna játszania augusztus hatodikán, ám azt az elhunyt Szusza Ferencre emlékezve, az MLSZ engedélyének köszönhetően, az egykori újpesti kiválóságról elnevezett stadionban rendezték, majd ötezer ember előtt. A bírósági ítélet nyomán így csupán a hét végi, Zalagerszeg, valamint a két hét múlva esedékes, Pécs elleni találkozón kell Rákospatára költöznie a lila-fehér csapatnak. A következő hazai meccset – október 14-én, a Vasas ellen – már a Megyeri úton, nézők előtt játszhatják Kovács Zoltánék.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








