Tőzsdén a sportolók is

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.09.20. 00:51
Címkék
Hétfőn újraindult a 2004-ben nagy sikert hozó virtuális játék, a Tőzsdemágus.
Ennek lényege, hogy a résztvevők 11 héten keresztül a Budapesti Értéktőzsdén tőzsdei részvényeket, befektetési jegyeket vásárolhatnak, illetve szándékuk szerint akár konzervatív befektetőként pénzüket vagy annak egy részét bankbetét formájában is kamatoztathatják az interneten, minden hétköznap 9.00 és 16.30 között. A versenyzők a Tőzsdemágus honlapján (www.tozsdemagus.hu) tőzsdei oktatóanyagokat találnak. A fődíjat – az ötmillió forint értékű befektetési jegyet – az a játékos nyeri majd, aki november 30-án készpénzpozícióját tekintve a legnagyobb értékű portfolióval rendelkezik. A versenyben több sportoló is részt vesz, kajak-kenusok, öttusázók, vízilabdázók vagy éppen a vívók csapatának képviseletében Mohamed Aida.„Nagyon örülök, hogy rám is gondoltak – mondta a tőröző. – Eddig még nem kerültem kapcsolatba a tőzsdével, de a hétfői sajtótájékoztatón már kíváncsiskodtam a lehetőségekről. Érdekes lesz, hogy más sportolók ellen is játszunk. Ami biztos, megpróbálok alaposan utánanézni a részvényeknek, és hiába nem élesben megy a dolog, megfontolt döntéseket akarok majd hozni.”
Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés, hosszabbításba torkollik a meccs Dallasban

Foci vb 2026
7 perce

Románia: Major Sámuel nem marad Marosvásárhelyen

Légiósok
12 perce

Halász Bence idei legjobb eredményével lett harmadik Nancyban

Atlétika
15 perce

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
16 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
42 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
46 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
1 órája

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik