Sima négyest rúgott a Juve

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2006.09.24. 00:34
Címkék
A Juve bálványának, Alessandro Del Pieronak az akaaterejére mindenképpen szükség lesz a feljutáshoz
A Juve bálványának, Alessandro Del Pieronak az akaaterejére mindenképpen szükség lesz a feljutáshoz
A Juve bálványának, Alessandro Del Pieronak az akaaterejére mindenképpen szükség lesz a feljutáshoz
A Juve bálványának, Alessandro Del Pieronak az akaaterejére mindenképpen szükség lesz a feljutáshoz
A Juve bálványának, Alessandro Del Pieronak az akaaterejére mindenképpen szükség lesz a feljutáshoz
A Juve bálványának, Alessandro Del Pieronak az akaaterejére mindenképpen szükség lesz a feljutáshoz

A jelek szerint alaposan megindult a Juventus korábban igencsak döcögő szekere a másodosztályban. A zebramezes csapat szombaton megszerezte zsinórban a harmadik győzelmét, mégpedig nem is akárhogyan: a torinói gárda valósággal átgázolt a Modena együttesén. Persze a már-már elmaradhatatlan félórás rövidzárlat ezúttal is bekövetkezett a Juventusnál, azzal a különbséggel, hogy míg korábban a találkozók finisében jelentkezett a csőd, addig szombaton a mérkőzés első szakaszában nyújtottak „másodosztályú” teljesítményt Didier Deschamps futballistái.

Harminc perc elteltével azonban megrázta magát a torinói gárda, és megkezdte a gólgyártást: előbb a francia David Trezeguet talált a Modena kapujába, majd egy másik világbajnok, Alessandro Del Piero szerezte meg Juve-pályafutásának százkilencvenkilencedik gólját, így a klub emblematikus támadójának már csak egy találat hiányzik ahhoz, hogy elérje a kétszázas álomhatárt.

A második játékrészben folytatódott a gála, a lendületesen játszó Juventus előnyét David Trezeguet növelte közeli góljával, arról pedig, hogy hab is legyen azon a bizonyos tortán, a negyedik találatot jegyző aranylabdás Pavel Nedved gondoskodott.

Hiába azonban az egyre meggyőzőbb forma, Didier Deschamps vezetőedző egyelőre nem kíván a dolgok elébe szaladni: „Ha továbbra is így koncentrálunk, elkaphatjuk a ritmust, ám úgy gondolom, a Serie A-ról még korai beszélni. Talán majd decemberben” – mondta a még mindig mínusz hét ponton álló csapat mestere.

A negatív pontértékekről bizony tudnának mesélni a Milannál is, igaz, csak múlt időben. Az első osztályban szereplő, nyolcpontos hátránynyal induló piros-fekete gárda ugyanis a hétközi fordulóban átlépett a pozitív tartományba, így a Livorno elleni, szombati idegenbeli mérkőzésen már „igazi” pontokért folyt a küzdelem. A lehetőséget azonban nem tudta kihasználni az eddig százszázalékos együttes, Livornóban csak gól nélküli döntetlenre futotta az erejéből. Hiába alakított ki számtalan helyzetet, Marco Amelia kapus eszén ezúttal sem Filippo Inzaghi, sem Kaká, sem Ricardo Oliveira nem tudott túljárni.

Utóbbi játékost pedig nem akárki buzdította a találkozó előtt: a Milan nyáron vásárolt brazilját honfitársa, Ronaldinho hívta fel telefonon, hogy elmondja neki, jó úton jár, és folytassa csak ugyanígy Milánóban. A nagycsapatok közül a Roma és az Internazionale vasárnap játszik, csakúgy, mint a listavezető Palermo.

SERIE A, 4. FORDULÓ
Livorno–Milan 0–0
Catania–Messina 2–2 G: Mascara (58.), Spinesi (61.), ill. Floccari (32.), Cordova (64.)

Vasárnap: Ascoli–Sampdoria, Empoli– Palermo, Internazionale–Chievo (tv: Sport1), Lazio–Atalanta, Parma–Roma, Reggina–Torino, Siena–Cagliari (valamennyi 15.00), Udinese–Fiorentina (tv: Sport1, 20.30)

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája