A kemény mag szép üzenete

P. T.P. T.
2006.09.27. 01:11
Címkék
Ránézésre legalább negyedórába telt, amíg kifeszítették: a méretes drapéria három szektor kerítését fedte le. A transzparens elkészítése pedig órákat vehetett igénybe: a klub háromlevelű lóherején kívül 32 zöld betűt festettek fel a fehér lepedőre.
S hogy végre a lényegre térjünk, a vasárnap este a Panathinaikosz–PAOK mérkőzésen kifüggesztett üzenet így szólt: Ferenc Puskas – You are always on our mind. S akik mindig Puskás Ferencre gondolnak, azok a Pana fanatikusai, a Gate 13 drukkercsoport képviselői.Az amúgy igen kemény legényekről tudni kell, hogy elődeik 1966-ban formálódtak szervezetté, és ezzel Görögországban mindenkit megelőztek. Négy évvel később már annak örülhettek, hogy világhírű magyar szakembert ültettek le a kispadra a vezetők: Puskás Ferenc Spanyolország és Észak-Amerika után Görögországban folytatta edzői pályafutását. Öcsi bácsi, vagy ahogy a játékosai szólították, Mister 1970 és 1974 között állt a Panathinaikosz élén, legnagyobb sikerét 1971-ben érte el. A Bajnokcsapatok Európa Kupájában elért második helyezést azóta is a legnagyobb diadalként emlegetik Athénban, nem csoda, hogy a londoni fináléban az Ajaxtól 2–0-s vereséget szenvedő csapat trénerét a mai napig nem feledik arrafelé.„Ha azt mondom, nagyon szeretik Öcsi bácsit, akkor finoman fogalmazok; a helyzet az, hogy imádják – jellemezte az athéni hangulatot a vasárnapi találkozó egyik résztvevője, a PAOK csatára, Torghelle Sándor. – Második éve jászom Görögországban, tavaly a Panathinaikoszban szerepeltem, így elhihetik nekem: ha valaki Magyaroszágról kérdezősködik, elsősorban arra kíváncsi, mi van Puskás Ferenccel. Itt nemcsak labdarúgóként, hanem edzőként is istenként emlegetik.”A kétségkívül szép történethez hozzátartozik a nem túl míves befejezés: a Gate 13 tagjai a lefújást követően gondosan összehajtogatták a molinót, majd az utcára tódulva betörték az összes szaloniki rendszámú gépjármű ablakát.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 perce

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
9 perce

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
53 perce

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
1 órája

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
1 órája

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
1 órája