A hőség ellenére fűtöttek

T. A.T. A.
2006.10.07. 00:38
Címkék
Pokoli hőség volt pénteken Egyiptomban. Kint 38 fok, a versenyautóban körülbelül 50, a Szobi Balázs, Éder Attila, Jobbágy Ákos trió mégis fűtött. Nem mintha fáztak volna, viszont a kamion vize melegedett a mély homokban, úgyhogy be kellett kapcsolniuk a fűtést. Szakadt róluk a víz, az órájukba szerelt hőmérő 65 Celsius-fokot mutatott, de kibírták. Sokat ittak, és azzal vigasztalták magukat, hogy legalább alaposan felkészülnek a Dakar-ralira.
A viadal negyedik napján egyébként két szelektív szakaszt írtak ki a szervezők a mezőny számára: az első tempós, homokos a második sziklás, köves. Kis Sándor és Czeglédi Péter mindig is szerette a gyors szakaszokat, csakhogy az első szelektív felénél eltört az autó féltengelye, elsőkerék-hajtással pedig nem volt túl nagy élmény autózni a dűnék között. Többször meg kellett állni, és kivakarni a Nissant a homokból, de szerencsére a szervizparkig mindössze 80 kilométer volt hátra, ott pedig a csapat orvosolta a problémát. A második szakaszon Kisék defektjük ellenére ötödikek lettek, a napi összesítésben pedig a kilencedikek. Kis a gondok ellenére elégedett volt, hiszen újabb problémákkal szembesült a csapat, újabb strigula került a megoldandó feladatok mellé, úgyhogy az effajta nehézségek már biztosan nem hátráltatják a párost a januári Dakar-ralin.Folytatás szombaton a Sivába vezető 380 kilométeres szakasszal.FÁRAÓ-RALI, A TEREPRALI VK-FUTAMA
4. nap, Farafra–Baharija (a szelektív szakasz hossza: 400 km). Autósok:
4. nap, Farafra–Baharija (a szelektív szakasz hossza: 400 km). Autósok:
1. Szergej Smakov (orosz, Buggy Zil) 3:38.09, 2. Monterde, J. M. Lurquin (spanyol, belga, BMW X5) 2:08 perc hátrány, 3. Nobre, Guehennec (brazil, francia, BMW X5) 20:51 p h., ...9. Kis, Czeglédi (magyar, Nissan Pick-up) 1:03:22 óra h. Kamionosok: ...4. Szobi, Éder, Jobbágy (magyar, MAN)
Az összetettben. Autósok: 1. Jose Luis Monterde 15:29:27, 2. Smakov 14:04 p h., 3. Nobre 41:40 p h., ...19. Kis 13:21.34. Kamionosok: ...4. Szobi
Legfrissebb hírek

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
6 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
10 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
17 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
20 perce

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
44 perce

Női Eurokupa: a szünet felé közeledve már hét góllal vezetnek ellenünk a norvégok

Kézilabda
44 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
55 perce

Russell magabiztosan vezet Piastri és a Red Bullok előtt – Azeri Nagydíj, verseny

F1
1 órája