Kaposvár: sima győzelem

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2006.10.14. 02:29
Címkék
A mérkőzés előtt a közönség vastapsa kíséretében búcsúzott el hivatalosan a hazai klub Gubik Jánostól, aki nagyon eredményes négy évet töltött el a Kométa feladójaként.
Galesev jó nyitásainak köszönhetően hat ponttal elhúzott a Kométa, lendületéből a horvátok időkérése sem zökentette ki, állandósult, és egyre meggyőzőbb lett Kántorék fölénye, s tetemes különbséggel, biztosan hozták az első etapot. A folytatásban néhány elsietett pontatlan hazai támadásbefejezés és rossz nyitás kezdeti előnyt biztosított a Varazdinnak, ám az első technikai szünet után fordult a kocka: zsinórban öt pontot kasszíroztak a somogyiak, akik Kováccsal az élen hatásosan blokkoltak, s bár a jól ütő Cabarkapa vezérletével a vendégek igyekeztek a hazaiak nyomába eredni, a szett hajrájában – jó nyitásfogadások mellett – Németh Szabolcs néhány nagy bombája pontot tett a játékrész végére. A záró szett is az előzőhöz hasonlóan indult, s 10:10 után úgy is folytatódott. Ismét csak gyors négy ponttal fordítottak a hazaiak, s bár Muharemovicsnak akadt egy jó szériája, ezt követően ismét csak a hazaiak irányították a játékot.
FÉRFIAK
FÉRFIAK

KOMÉTA-KAPOSVÁR SE - OK VARAZDIN (horvát) 3:0 (15, 20, 18)
Kaposvár, 350 néző. V: Gallaun, Isajlovic (osztrákok)
KAPOSVÁR: Nagy J. 6, GALESEV 8, Kántor 12, Kovács I Z. 5, NÉMETH SZ. 20, BÁNHEGYI 4. Cs: Molnár D. (liberó), Maksa. Edző: Mészáros Péter
VARAZDIN: MUHAREMOVICS 12, Katafa 6, Durics 2, CABARKAPA 11, Josics 2, Robina 1. Cs: Strelec (liberó), Hirs, Vadec, Juren, Kapostics. Edző: Igor Arbutina
A mérkőzés alakulása. 1. játszma: 6:1, 8:3, 13:4, 16:5, 18:10, 22:12. 2. játszma: 4:6, 11:8, 11:12, 20:15, 24:20. 3. játszma: 4:6, 8:9, 16:13, 20:15, 24:18

Mestermérleg
Mészáros Péter:
– Ezt az eredményt vártuk, s a fiúk hozták a kötelező győzelmet.
Igor Arbutina: – Lényegében az első szettben dőlt el a mérkőzés, minket végig nagyon zavart az alacsony mennyezet.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
7 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
7 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
7 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
7 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
7 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
7 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
8 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
8 órája