Érzelgősségnek most nincs helye

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.10.21. 02:20
Címkék
Szombaton Ferencváros–Békéscsaba mérkőzést rendeznek az NB II Keleti csoportjában. A két csapat két évvel ezelőtt még az élvonalban találkozott egymással. A Ferencváros számára természetesen ezúttal is csak a győzelem az elfogadható eredmény, a lila-fehérek viszont szeretnék megnehezíteni a zöld-fehérek dolgát.

Egy játékos különös érzésekkel készül a szombati Ferencváros–Békéscsaba mérkőzésre. Balog Zoltán ugyanis Békéscsabán nőtt fel, később ott lett élvonalbeli futballista. A védőt néhány évvel később Csank János csábította az Üllői útra; a hatszoros válogatott már majdnem hét esztendeje a Ferencváros labdarúgója. A hosszú évek alatt Balog Zoltán sérülések és eltiltások miatt kénytelen volt kihagyni az Előre elleni mérkőzések zömét, a két együttes legutóbbi találkozóján azonban már pályára lépett.

„Bízom benne, hogy ezúttal is játszhatok, nem jön közbe semmi – mondta Balog Zoltán. – Sokáig valóban peches voltam, és ha nem eltiltás, akkor sérülés miatt kellett kihagynom a Békéscsaba elleni meccseket. Minél jobban készültem a mérkőzésekre, annál biztosabb volt, hogy valami közbejön. Az Előre elleni mérkőzés számomra nem csupán egy a sok közül: ezen a héten többször eszembe jutott, hogy a hét végén a nevelőegyesületem ellen lépek pályára. Ami biztos: az Előre ellen is teljes erőbedobással küzdök majd, és megfeszülök azért, hogy a kilencven perc elteltével a Fradi hagyhassa el győztesként a pályát.”


Még 2002-ben Garamvölgyi Lajos vezetőedző irányításával játszottak a békéscsabaiak tévés meccset a Ferencvárossal, és akkor csoda történt: a 72. percben Keresztúri András hat méterről, ballal, Szkukalek Igor mellől a kimozduló Szűcs Lajos kapus mellett laposan a hálóba gurította a labdát. Azzal a góllal nyert a Békéscsaba legutóbb a zöld-fehérek ellen a fővárosban.

Napjainkban is a négy évvel ezelőttihez hasonló szerény reménnyel utaznak a fővárosba a csabaiak, azonban Jakab Péter vezetőedző úgy véli, ha minden összejön, akkor pontot szerezhetnek.

A békéscsabaiak összeállítását böngészve már csak egyetlen játékost találunk, aki a 2002-es bajnokin szóhoz jutott: ő pedig a csatár Tóth György, aki a kispadról beszállva segíthet majd a lila-fehéreknek az Üllői úton.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Máris megszületett az Ausztrália–Egyiptom meccs első gólja

Foci vb 2026
7 perce

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
22 perce

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
24 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
27 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–1

Foci vb 2026
34 perce

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
40 perce

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
51 perce

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
55 perce
Ezek is érdekelhetik