Elhunyt a szivaros edző

I. SZ.I. SZ.
2006.10.30. 01:46
Címkék
Nyolcvankilenc éves korában szívroham következtében elhunyt Red Auerbach, minden idők egyik legnagyobb kosárlabdaedzője, a Boston Celtics elnöke.
Red Auerbach 1917?2006
Red Auerbach 1917?2006
Red Auerbach 1917?2006
Red Auerbach 1917?2006
Red Auerbach 1917?2006
Red Auerbach 1917?2006
Arnold Jacob Auerbach a vörös hajáról kapta a Red nevet, amely ugyanúgy a védjegye volt, mint a győztes meccsek után a kispadnál meggyújtott szivarja. A Celtics trénereként 1959 és 1966 között zsinórban nyolc bajnoki címet szerzett, amit sem azelőtt, sem pedig azóta nem tudtak végrehajtani egyik vezető sportágban sem Észak-Amerikában. Sohasem veszített el sorsdöntő hetedik mérkőzést a rájátszásban. Nemcsak a bostoni NBA-csapatot emelte a mennyekbe az edzőként kilenc, igazgatóként vagy elnökként további hét megnyert bajnoki címével (a klub 16 trófeája máig NBA-rekord), hanem az egész kosárlabdázást átalakította. Második sportágalapítónak is mondhatnánk, olyan nagy hatással volt a kosárlabdára.

Amíg csapatát Bill Russell köré építette, számos újdonságot bevezetett. A gyors ellentámadásokat és bizonyos védekezési formákat ő fejlesztett ki, elnökként pedig ő fordított először nagy figyelmet arra, hogy a kispadra is leültessen egy olyan képességű játékost, aki a kezdőcsapatban is megállná a helyét, azaz feltalálta a hatodik ember szerepkörét. Zseniálisan ismerte fel a tehetségeket, Russell után Larry Bird volt a másik nagy felfedezettje.

Auerbach, aki 1997 és 2001 között elszakadt a Celticstől, haláláig kitartott a szivarozás mellett, emiatt Keresztapának is becézték. Utolsó nyilvános fellépése szerdán volt, számos életműdíjából ekkor vehette át az utolsót.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
12 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
15 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
20 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
34 perce

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
34 perce

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
1 órája