Az üldözők csatája lesz

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2006.11.06. 01:19
Címkék
Hétfőtől két héten át Moszkvára figyel a sakkvilág. Az orosz fővárosban rendezik ugyanis azt a két versenyt, amellyel az egykori lett világbajnokra, Mihail Talra emlékeznek.
Lékó Péter rangos mezônyben méreti majd meg magát Moszkvában
Lékó Péter rangos mezônyben méreti majd meg magát Moszkvában
Czagány Balázs
Lékó Péter rangos mezônyben méreti majd meg magát Moszkvában
Lékó Péter rangos mezônyben méreti majd meg magát Moszkvában
Lékó Péter rangos mezônyben méreti majd meg magát Moszkvában
Czagány Balázs
Lékó Péter rangos mezônyben méreti majd meg magát Moszkvában

Az első és a második (villám)tornán is láthatunk magyarokat Moszkvában, méghozzá a legjobbakat. Az előbbin Lékó Péter is elindul, aki nagyon kemény felkészülés után ül ismét asztalhoz. Remélhetőleg ezúttal elkerüli az utolsó fordulós átok, vagyis hozza majd a megfelelő eredményt a fináléban. Legutóbb a dortmundi viadalon szinte végig az élen állt, de a végén kikapott az orosz Vlagyimir Kramnyiktól, és ez az első helyébe került. Viszont feltétlenül meg kell említeni, hogy akkor hárommal növelni tudta értékszámát, azaz pozitív mérleggel zárt.

Kik a mostani ellenfelek? Nos, bár a Nemzetközi Sakkszövetség ranglistáját vezető hármas (a bolgár Veszelin Topalov, az indiai Viswanathan Anand és Kramnyik) nem játszik, a mezőny így is rangosnak mondható. Lékó Péter mellett az orosz Pjotr Szvidler és Alekszandr Morozevics, az örmény Levon Aronjan és az egy hete Hollandiában tornát nyerő azeri Sahrijar Mamedjarov is eséllyel pályázik a végső sikerre.

Ami pedig a villámtornát illeti: magyar részről Polgár Judit indul, aki hollandiai szereplésének köszönhetően – holtversenyes első hely Mamedjarovval, plusz 17 Élő-pont –, rendkívül jó formában várja a megméretést. A mezőny összetétele még nem teljesen ismert, de az biztosnak látszik, hogy Polgár mellett indul a műfaj legjobbjaként számon tartott Anand is.

MIHAIL TAL-EMLÉKVERSENY, MOSZKVA
Átlagértékszám: 2727, XX. kategória. Résztvevők és elvárásaik: Szvidler (orosz, 2750) 4.8 pont, Morozevics (orosz, 2747) 4.8, Aronjan (örmény, 2741) 4.7, Lékó Péter (magyar, 2741) 4.7, Gelfand (izraeli, 2733) 4.6, Mamedjarov (azeri, 2728) 4.5, Shirov (spanyol, 2720) 4.4, Griscsuk (orosz, 2710) 4.3, Ponomarjov (ukrán, 2703) 4.2, Carlsen (norvég, 2698) 4.1
Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
8 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
11 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
11 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
22 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
38 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
51 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
54 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája