Budapest Honvéd, igazodj!

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.11.08. 01:16
Címkék
A táblázaton elfoglalt helyezések ellenére izgalmas kupamérkőzést ígér a Budapest Honvéd és a Kaposvári Rákóczi FC csepeli összecsapása.
Mindkét gárda kedvező előjelekkel várja a nyolcaddöntőt, hiszen a bajnokságban a Honvéd az MTK ellen ért el döntetlent (2–2), míg nagy meglepetésre a Kaposvár magabiztosan 3–1-re legyőzte a ZTE-t a hét végén.Supka Attila, aki a tizedik fordulótól vette át a Honvéd irányítását, megszerezte tehát első pontját újdonsült csapatával. Az edző számára ez bizakodásra adhat okot a mai találkozó előtt.

„Természetesen szeretnénk minél kedvezőbb eredményt kiharcolni az első mérkőzésen, ami azt jelentené, hogy előnnyel utazhatunk a visszavágóra – mondta Supka Attila. – Célunk egyértelműen a továbbjutás, és hogy minél messzebb jussunk a Magyar Kupában. Csapatom igen fiatal és nagyon tehetséges játékosokból áll, de rengeteget kell még dolgoznunk a sikeres jövő érdekében. A Rákóczi ellen nagyon oda kell figyelnünk, mert az utóbbi időben remek eredményeket ért el. Feltérképeztük a kaposváriakat, készültünk a játékukból, mert nekünk, sajnos, még igazodnunk kell a riválisok taktikájához, stílusához. Akkor leszünk igazán jó csapat, amikor mi tudjuk majd rákényszeríteni akaratunkat az ellenfelekre” – állítja Supka Attila.

A magyar viszonylatban igen sikeres edző, a kérdésre, hogy vajon beilleszkedett-e már a kispesti családba, azt felelte: „Komfortérzetemet a csapat tudná a legjobban elősegíteni, méghozzá jó eredmények elérésével.”

Bp. Honvéd–Kaposvár
Vezeti: Sápi Cs. (Szalai Z., Tóth I.)
Csepel, 18.00

Honvéd: 30 Miski – 36 Schindler, 15 Debreceni, 6 Pomper, 4 László A. – 25 Sándor I., 29 Benjámin, 28 Dancs, 8 Schrancz – 27 Koós, 23 Hercegfalvi

Kaposvár: 29 Kovács Z. – 20 Kozmér, 28 Zahorecz, 17 Petrók, 2 Radics – 26 Grúz, 22 Vasziljevics, 5 Szakály P., 21 Varga Z. – 14 Oláh, 9 Alves

Szavazás

Ki nyeri a Magyar Kupát?

Legfrissebb hírek

Máris megszületett az Ausztrália–Egyiptom meccs első gólja

Foci vb 2026
2 perce

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
17 perce

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
19 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
22 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–1

Foci vb 2026
29 perce

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
35 perce

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
46 perce

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
50 perce
Ezek is érdekelhetik