Ki lesz Carlo Ancelotti utódja?

M. T.M. T.
2006.11.09. 01:55
Címkék
Szerdán kora délután megkezdődött az Olasz Kupa 2006– 2007-es kiírásának nyolcaddöntője, az a fázis, amelyben már az elit, azaz az előző A-ligás bajnokság első nyolc helyezettje – köztük az Inter, a Milan, a Roma – is belép a küzdelemsorozatba.
Az első meccset, a Reggina–Chievo találkozót teljességgel szokatlan időpontban, 13:30-kor kezdték (a vendégek kérésére, akik csak így érték el a haza tartó repülőt), és a szurkolók a belépőjegy mellé kaptak egy szalámis szendvicset is, így a klub mintegy „meghívta őket ebédre”. Maga a meccs nem volt rossz, bár mindkét együttes tele volt tartalékokkal. A hazaiak az U19-es dán válogatott Nickie Billie Nielsen találatával szereztek vezetést, és még szünet előtt megduplázták az előnyüket. A meccs ezt követően csendesen csordogált előre, egészen Victor Obinna beállásáig: a fiatal nigériai csatár vezetésével a vendégek a meccs utolsó negyedórájában kiegyenlítettek. ,,Nem tehetek szemrehányást a fiúknak, kár, hogy a végére elfáradtak” – fogalmazott Walter Mazzarri, a Reggina trénere.
Késő este további öt találkozóra került sor.

A toszkán derbin a másodosztályú Arezzo legyőzte az első ligás Livornót, egy harmadik toszkán gárda, az Empoli megverte a Serie B-ben listavezető Genoát, míg a Samp visszavágott a Palermónak a három nappal ezelőtti bajnoki vereségért.

A Roma tartalékosan is esélyeshez méltó magabiztossággal, Vincenzo Montella duplájával fektette két vállra a másodosztályú Triestinát, a szintén egyfajta B-csapattal pályára lépő Milan pedig pazar második félidei játékkal, 0–2-ről nyert a másodosztályú Brescia ellen, a hazai gólokon Dario Simic, Christian Brocchi, Filippo Inzaghi és Marco Borriello osztozott.

Apropó, Milan! A La Gazzetta dello Sport szerint a nyáron alighanem véget ér Carlo Ancelotti ciklusa a piros-fekete klub élén. Helyettesítésére három szakember tűnik esélyesnek: Luciano Spalletti, aki még nem hosszabbított szerződést a Romával, Marcello Lippi, aki a vb-győzelem után egy évig pihen, majd kezébe veheti a sztárcsapatot és Marco van Basten, a holland szövetségi kapitány, akit egyre többen bírálnak. S hogy mi lesz Ancelotti sorsa? Vagy elvállal egy külföldi válogatottat, vagy ,,átül” a Roma kispadjára. Az egyik Milan szurkolói klub mindenesetre szerdán már aláírásgyűjtésbe kezdett Ancelotti maradása érdekében.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
18 perce

A MOB több esetben mellőzte a közbeszerzési eljárást az ÁSZ szerint

Egyéb egyéni
42 perce

A 31. Magyar Kick-box Világkupa ismét a magyarok erejét bizonyította

Egyéb egyéni
44 perce

Futsal BL: Luxemburg helyett Lengyelországban folytatja az Újpest FC

Labdarúgó NB I
56 perce

NS-infó: csapatot talált az Újpestről távozott csatár

Labdarúgó NB I
1 órája

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Atlétikai Világdöntő: Duplantis koncertjével zárul az esemény

Atlétika
2 órája

Videók: Varga-tripla, Eppel-dupla, Major is beköszönt – nyolc magyar gól

Légiósok
2 órája