Utazgató válogatott

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
2006.11.18. 02:24
Címkék
Nincs szállásuk az úszóknak a melbourne-i világbajnokság helyszínén a Formula–1 miatt. Így viszont nem lehet zavartalan a felkészülés.
Furcsa időket élnek meg az úszók. Kissé szomorúakat. Néhány hete hozták nyilvánosságra, hogy a pekingi olimpián reggel kell úszniuk a döntőket és az elődöntőket. A héten pedig a 2007-es melbourne-i világbajnokság szervezői értesítették a szövetségeket, hogy csak hat nappal az első előfutam rajtja előtt foglalhatják el szálláshelyeiket. Az akklimatizálódási idő kiszámítása roppant egyszerű, ahány óra az eltérés, annyi nappal a versenyek előtt kell a helyszínen lenni. Mindenki így tesz. Budapest és Melbourne között tíz óra az időeltolódás, tehát a hat nap mindennek mondható, csak elegendőnek nem. Persze ki lehet utazni előbb, lehet más szállást keresni, edzéslehetőséget intézni, utazgatást szervezni – a házigazdák helyett –, csak azt nem úszóválogatottnak, hanem vándorcikrusznak nevezik. A szomorú, hogy erre kényszerülünk, Güttler Károly utánpótlás szövetségi kapitány már a helyszínre is utazott szállást keresni. Azon kívül, hogy ilyenre korábban még nem volt példa, felháborító, hogy ezúttal is az európaiak isszák meg a fejük fölött hozott döntés levét. Míg nekünk tíz napra lenne szükségünk az akklimatizációhoz, az ázsiaiaknak néhány nap is elég, csakúgy, mint az amerikaiaknak. Az okot még nem említettük. Nem is könnyű rájönni. A hivatalos indoklás szerint a március 16–18. közötti Formula–1-es hétvége miatt kevés a szállodai hely. Mindkét időpontot jó előre tudták. Ha valaki, az ausztrálok pontosan tudják azt is, mivel jár egy F1-es verseny. Csakúgy, mint az úszó-vb, hiszen már kettőt is rendeztek, igaz, nem Melbourne-ben, hanem Perthben. Nehezen hihető, hogy csak a napokban szembesültek a ténnyel: kevés lesz a szállás. Két valódi magyarázat jut az ember eszébe. Vagy dilettánsok, vagy Európán kívüli lobbiérdek húzódik a háttérben. Akármelyik is, sok jót nem sejtet.
Legfrissebb hírek

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
10 perce

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
23 perce

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
25 perce

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
50 perce

Lemondott posztjáról a szaúdi szövetség elnöke a világbajnoki kiesés után

Foci vb 2026
59 perce

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
1 órája

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
1 órája

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik